Óriási káosz alakult ki a kórházaknál, miután Orbán bejelentette, hogy csak ma lehet Pfizerrel oltatni

Az egészségügyi rendszer pedig órák óta elérhetetlen.

“Az a helyzet állt elő, hogy ma még tudnak oltani Pfizerrel, és aki Pfizerrel akar oltani, az még kaphat, aztán majd csak hetek múlva”

– mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban, miután nem sokkal korábban az Origo szellőztette meg, hogy ma rendkívüli oltónapot tartanak, majd a Kormányzati Tájékoztatási Központ is megerősítette, hogy pénteken

100 ezer Pfizer-vakcina

érkezik az oltópontokra és az Oltási Munkacsoport abban bízik, hogy ezt még ma sikerül beadni.

Az eeszt.hu időpontfoglaló oldal azonban reggel hét óta szinte teljesen elérhetetlenné vált feltehetően a túlzott terhelés miatt.

A portálon sokáig csak az hibaüzenet volt olvasható, hogy:

„Az EESZT portálja jelenleg korlátozottan érhető el.A betegellátás menetét a fennakadás nem befolyásolja, a medikai rendszerek EESZT kapcsolata zavartalan. Amennyiben az EESZT portál szolgáltatásait kívánja igénybe venni, kérjük, látogasson vissza oldalunkra később.

Kollégáink dolgoznak az elérhetőség visszaállításán. Megértését és türelmét köszönjük!

Állami Egészségügyi Ellátó Központ
EESZT üzemeltetés”.

Azóta viszont minden szolgáltatás leállt, így a háziorvosok már gyógyszert sem tudnak felírni a betegeknek.

A Telex pedig arról ír, a fővárosi és vidéki kórházi oltópontoknál hatalmas, többszáz méteres sorok alakultak ki. Beszámolók szerint a budapesti Honvédkórháznál

nagyjából 700 méteres lehet a sor, több utcán keresztül kígyóznak az oltásra várók.

Többen arról beszéltek, reggel nem tudtak időpontot foglalni az EESZT felületén, ám az a hír terjedt, hogy az is megkapja az oltást, aki időpont nélkül elmegy az oltópontra.

Hasonlóról számoltak be a Győri Petz-kórház oltópontjánál is, ahol katonák és rendőrök karszalagot osztogatnak a sorban állóknak – akinek jut, az biztosan kap oltást – és hozzájáruló nyilatkozatot.

A 444.hu egyik olvasója is arról tájékoztatott, hogy a 11. kerületi Szent Imre Kórháznál is hosszú sorban kígyóznak a Pfizer-oltásra várók.

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/04/30/gyurcsany-legyen-akkor-az-hogy-nemcsak-a-fradi-meccs-elott-nyilnak-meg-a-pfizer-csapok

Valódi Hírek