Orbán bejelentette: Szombat reggeltől életbe lépnek a lazítások a védettségi igazolványosok számára

Aki meg Pfizert akar, az ma még kaphat, aztán már csak hetek múlva.

Megtartotta szokásos péntek reggeli interjúját Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban, ahol azzal indított, hogy elismételte a Gulyás Gergely által a tegnapi kormányinfón közölt kormánydöntéseket.

Így négymillió beoltott után az újraindítás lépései a következők lesznek:

  • a kijárási korlátozás kezdete 11 óráról éjfélre módosul;
  • az üzletekben este 11-re módosul
  • a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek este 11-ig megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei, ahová a szülők a gyermekeket is magukkal vihetik, ők védettségi igazolvány nélkül mehetnek be;
  • a védettek szállodákba is mehetnek
  • a novemberben bezárt szabadidős létesítményeket – állatkerteket, múzeumokat, színházakat, mozikat – ismét lehet látogatni;
  • edzőterembe, uszodába a védettek és versenyszerűen sportoló 18 év alattiak, illetve versenyre készülő igazolt sportolók mehetnek majd
  • a védettek és a felügyeletük alatt álló kiskorúak 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják, illetve nem kell maszkot viselniük a kulturális és sportrendezvényeken.

Orbán szerint abból indulnak ki, hogy

ma este vagy holnap reggel meglesz a négymillió, ezért már holnaptól érvényben lépnek az intézkedések.

Hozzátette, a 16-18 évesek oltása az érettségi után, május 10. után kezdődik, ezért számukra félre kell tenni a Pfizer-vakcinákat, mivel nemzetközi ajánlások miatt a fiatalokat felelősséggel csak ezzel a vakcinával lehet oltani.

„Tehát az a helyzet állt elő, hogy ma még tudnak oltani Pfizerrel, és aki Pfizerrel akar oltani, az még kaphat, aztán majd csak hetek múlva”

– jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint ennek ellenére, aki be akarja magát oltani, az megteheti, mert rengeteg vakcina van az országban.

A terasznyitás napján látott fesztiválhangulattal kapcsolatban azt mondta, korábban úgy védekeztünk a koronavírussal szemben, hogy elzárkóztunk, ám ezzel szerinte a vírus terjedését lassítottuk, de most már támadásban vagyunk, mert van vakcina, és aki be van oltva arról lepattan a vírus.

„De most még nincs mindenki beoltva, ezért felelősségteljesen kell viselkednünk. Nem vagyunk túl a járványon, hanem az utolsó, döntő, megnyerhető ütközet közben vagyunk”

– vélekedett Orbán.

Az újranyitásról és a védettségi igazolvánnyal rendelkezők jogairól szerint a nemzeti konzultáción az emberek 65 százaléka azt mondta, hogy indokolt különbséget tenni a beoltottak és azok között, akik nem kapták meg az oltást, ezért szerinte hallgatniuk kellett a többségre, és ez indokolja a szombattól érvénybe lépő intézkedéseket.

„A védettségi igazolvány működni fog Magyarországon”

– mondta a miniszterelnök, aki szerint az még kérdéses, hogy a határátlépésnél hogy fog működni, de ezért bízták meg Szijjártó Péter külügyminisztert azzal, hogy kössön kétoldalú egyezményeket az országokkal.

A miniszterelnök ugyanakkor mindenkit arról biztosított, hogy a kínai vakcinával oltottak is szabadon utazhatnak majd a nyáron, és minden ezzel ellentétes vélemény „szamárság”.

Beszélt arról is, hogy adódnak majd olyan helyzetek, ahol a „védett” emberek keveredhetnek a „nem védettekkel”, ezért Orbán szerint erre külön szabályokat kellett hozni, ezért is lehet csak ötmillió beoltott után esküvőket, családi rendezvényeket tartani.

Hozzátette, az éjszakai kijárás úgy érvényes holnaptól, hogy az éjszakai horgászat lehetséges, mert 700 ezer horgász van az országban.

Azt viszont egyelőre nem tudja, hogy a lazítás következő lépései 4,5 vagy 5 milliónál lépnek érvénybe, hiszen – mint mondta – a „járvány harmadik hulláma megtizedelt bennünket, de ez valahogy hamar kiesik az emlékezetből, javulnak az adatok, ezért most már lelassult az oltási hajlandóság”.

Európában ugyanakkor mi vagyunk az egyetlen olyan ország, hogy ha valaki regisztrál, akkor szinte azonnal beoltják – mondta Orbán, aki szerint a magyar nem sikerről, hanem teljesítményről beszél, és szerinte ez egy jó teljesítmény, amire büszkék lehetünk.

Hosszasan beszélt az egyetemek alapítványi fennhatóság alá helyezéséről, így elmondta, örül annak, hogy a víruson és az oltáson kívül más témákról is lehet beszélni, ahogy azt is normális dolognak tartja, hogy a baloldal az Alkotmánybírósághoz fordul a kedden született parlamenti döntés miatt.

„Régen nagyon büszkék voltunk az egyetemeinkre, ma már erre kevesebb az ok” – mondta Orbán. Szerinte több van a a magyar egyetemek hallgatóiban és oktatóiban, ugyanakkor szerinte a rendszert nem működik jól, nem elég rugalmas és nem honorálja jól a teljesítményt.

Orbán szerint viszont a világon a jó egyetemek alapítványban működnek, ezért volt szükség erre a lépésre.

Elmondása szerint az alapítvány fennhatóság rendszerét korábban néhány kiválasztott egyetemnél vezették be, és ez annyira meggyőzőnek bizonyult, hogy az egyetemek maguk jelentkeztek, hogy „ígéretesebb” módon szeretnének működni.

Tehát Orbán szerint ezt az egyetemek kérték, ők kezdeményezték, és ő ettől a rendszertől nagyon sokat vár.

„Külföldön ez szervesebben alakult ki, Magyarországon a kommunisták mindent leállamosítottak, ezért a szerves fejlődés az egyetemi világban megszakadt”

– tette hozzá Orbán, aki szerint a „magyar fejben” az van, hogy valami vagy állami vagy magán, itt pedig éppen arról van szó szerinte, hogy az alapítványokban hosszútávon rugalmasan és önállóan működhetnek, hiszen „még a kormányok sem fogják rángatni, a maguk urai lesznek”.

Ugyanakkor megérti, hogy a baloldal támadja ezt a döntést, ez viszont szerinte politikai és nem szakmai vita.

A baloldal ugyanis „internacionalista képződmény”, míg az egyetem „nemzeti képződmény”. Ők viszont nem akarják, hogy az egyetemek globalista intézményekké váljanak, ezért a kuratóriumok élére olyan embereket fognak kinevezni, akik „nemzeti szemlélettel” rendelkeznek.

Orbán elmondta, éppen ezért ő nem tud olyan embereket javasolni a kuratóriumokba, akik „internacionalista-globalista” módon gondolkodnak, mert akkor az egyetemek is azzá válnának.

Ezért jó, hogy most, amikor nemzeti kormány van, akkor kerül sor erre a lépésre”

– jelentette ki a kormányfő.

Az oltási hajlandóságra visszatérve Orbán Viktor arról beszélt, hogy míg a kormánypárti emberek 71 százaléka, a baloldali pártok „híveinek” 59 százaléka szeretné beoltatni magát, tehát – mondta Orbán – „a baloldal oltásellenes, itt az eredmény”.

Hozzátette, ő ugyanakkor a „baloldal híveihez is beszél, hiszen ő az egész ország miniszterelnöke”, még akkor is, ha ezek az emberek szerinte nem szimpatizálnak vele, de arra kéri őket, hogy

„ne hallgassanak a baloldalra, ne hallgassanak a saját pártjaikra, ne üljenek fel az uszításnak, az oltás ugyanis nemzeti ügy”.

Az interjú végén szóba került az is, hogy csütörtökön ellátogatott a postára, hogy feladjon egy táviratot az édesanyjának.

„Már nincs kellő igény erre a szolgáltatásra, nem akartam kimaradni. Mivel az anyák napja kopogtat az ajtónkon, ezért az édesanyámnak küldtem egy táviratot anyák napjára”

– mondta Orbán, aki szerint a járvány leginkább a nőket, édesanyákat gyötörte a legjobban.

„A digitális oktatás nem egy leányregény, közben vinni kell a háztartást, várni kell haza a férjet, közben ők maguk is dolgoznak egy második állásban. Szóval amit a magyar asszonyok az elmúlt egy évben mutattak, az minden tiszteltet megér”

– zárta az interjúját Orbán Viktor.

 

Valódi Hírek