Felmérés bizonyítja: Részvételi rekord mellett győzhet az ellenzék a jövő évi választásokon a jelenlegi adatok alapján

Ha minden a mostaniak szerint marad, kormányváltás lesz jövőre.

Közzétette április havi közvélemény-kutatási eredményeit a Republikon Intézet. A felmérés azt mutatja, hogy megállt a Fidesz népszerűségcsökkenése, és a Jobbik átvette a vezetést az ellenzéki oldalon a DK-tól.

A biztos pártválasztók körében

a Fidesz stabilan őrzi az elsőbbségét a pártok között, és a márciusi 45%-os mélypont után immáron 46%-on áll.

Ennek oka valószínűleg a javuló járványadatok és az oltások növekvő száma.

A Jobbik az egy hónappal korábbi adatokhoz képest 1 százalékponttal bővítette a támogatottságát, és immáron 14%-on áll a biztos választók körében, átvéve a vezetést az ellenzéki táboron belül. A DK népszerűsége ugyanennyivel csökkent, jelenleg a pártot választók 13%-a áll mögöttük. A Momentum népszerűsége szintén csökkent némileg, most 12%-os választói bázissal rendelkeznek.

Az MSZP támogatottsága nem változott a múlt hónaphoz képest: márciushoz hasonlóan jelenleg is 9%-nyian támogatják a pártot. A szocialistákkal szövetséges Párbeszéd népszerűsége is azonos az előző hónapéval, 2%-os, hasonlóan az LMP-hez.

Összességében elmondható, hogy

a közös listán induló ellenzéki pártok összeadott támogatottsága 52%, szemben a Fidesz 46%-ával.

A külön induló Mi Hazánknak és MKKP-nek 1-1%-ot mért a közvélemény-kutató cég.

Április havi pártpreferenciák. Forrás: Republikon Intézet. Ábra: Telex

A választáson biztosan részt venni szándékozók aránya jelenleg 71%, emellett további 11% jelezte, hogy valószínűsíthetően részt venni a jövő évi voksoláson.

Mindez azt jelenti, hogy minden idők legnagyobb részvétele várható jövőre.

(Republikon Intézet/Telex/Nyugati Fény)

Valódi Hírek