Rónai: Von der Leyen világossá tette Orbán számára, az EU nem akar tovább tolvajokat finanszírozni

Ellenzéki EP-képviselők szerint Orbán kellemetlen brüsszeli találkozón lehet túl.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor péntek utazott Brüsszelbe, ahol Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt. A miniszterelnök pénteken még arról nyilatkozott, hogy nem akar az Európai Unió helyreállítási alapjáról tárgyalni Von der Leyennel, sokkal inkább „izgatja” Európa jövőjének kérdése.

A bizottsági elnök ugyanakkor már pénteken este nyilvánosságra hozta, hogy a tárgyaláson Orbán várakozásaival ellentétben mégis szóba kerültek a pénzügyek, így a nemzeti helyreállítási terv mellett a járványhelyzet, az európai zöld megállapodás végrehajtása, a jogállami jelentés, illetve nemzetközi kérdések és a Nyugat-Balkán is szóba került a tárgyaláson.

Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője az ATV-nek Orbán és Von der Leyen találkozója kapcsán elmondta,

a bizottsági elnök zárt ajtók mögött azt jelezte Orbánnak, hogy a magyar kormány helyreállítási tervezete az Európai Unió számára elfogadhatatlan.

A DK EP-képviselője, Rónai Sándor szerint pedig Ursula von der Leyen valójában a jogállamisági mechanizmusról akart tárgyalni Orbánnal.

„Orbán Viktor azért utazott Brüsszelbe, hogy a helyreállítási pénzekről tárgyaljon Ursula von der Leyennel. Ezzel szemben a Bizottság elnöke a jogállamisági mechanizmusról akart tárgyalni, és az Európai Unió nem akar a továbbiakban tolvajokat finanszírozni. Ezt von der Leyen világossá tette Orbán Viktor számára is”

– mondta Rónai.

Az uniós gazdasági helyreállítási alapjából, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervből (HET) ugyanis Magyarország 5900 milliárd forintos támogatást kap. Az erre vonatkozó reform- és beruházási terv félhivatalos leadási határideje pedig egy hét múlva, április 30-án esedékes.

Ezt a határidőt azonban a jelek szerint számos uniós ország mellett Magyarország sem tudja majd tartani. Bő egy héttel a leadási határidő lejárta előtt ugyanis még számos formai és tartalmi kérdés is tisztázásra vár a Magyarország számára.

Így többek közt a nyitott kérdések közé tartozik a klíma- (37%) és digitális (20%) költési arány számokkal történő igazolása, a vissza nem térítendő támogatások és kölcsönök arányának pontos meghatározása, az úgynevezett országspecifikus ajánlások kellő figyelembe vétele (pl. az igazságszolgáltatás függetlenségére, a korrupció-ellenes fellépésre stb. vonatkozó ajánlások), vagy a környezetvédelmi károkozás tilalmának maradéktalan érvényesítése.

(atv.hu nyomán)

 

Valódi Hírek