Müller Cecília elrendelte: Tömegesen kell oltani a kínai vakcinával

De azért ne bízzuk el magunkat.

Müller Cecília az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az oltás további gyorsítása érdekében a mai naptól elrendeli a tömeges oltást, hogy mind az oltópontokon, mind a háziorvosi rendelőkben minél nagyobb számban tudják felvenni a vakcinát a regisztráltak.

A gyorsítást az érkező 600 ezer Sinopharm vakcina teszi lehetővé — tette hozzá.

Hangsúlyozta azt is, hogy mindez nem jelenti, hogy a vírus már nincs köztünk, így legyünk továbbra is óvatosak.

Elmondta a mai járványügyi adatokat is:

a 207 áldozat jelzi, hogy a brit mutáns súlyosan betegíti meg a szervezetet, és nem tudni előre, kinél milyen lesz a betegség lefolyása.

Arra kért mindenkit, hogy aki még nem kapott meghívást az oltásra, használja ki az új időpontfoglalási lehetőséget.

Hangsúlyozta: a nyitás kizárólag az átoltottságnak köszönhető, a vírus ugyanis jelen van, az átoltottság növekedésével a fogékony szervezetek számát tudjuk csökkenti, a védettekét pedig növelni.

 

Valódi Hírek