Így magyarázza a bizonyítványát a kormány: Megpróbálták megindokolni a rekordösszegű államháztartási hiányt

Ezt kivételesen nem próbálják meg Gyurcsányra fogni.

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések biztosítása és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárta az első negyedévet, ami 37,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál; a társadalombiztosítási alapok hiánya 110,2 százalékkal nőtt — derül ki a Pénzügyminisztérium pénteken kiadott részletes tájékoztatójából.

A központi alrendszer bevételei 518,2 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal 5808,9 milliárd forintra, a kiadások 830,4 milliárd forinttal, 13,6 százalékkal 6953,0 milliárd forintra emelkedtek az előző év első három hónapjához képest.

A központi költségvetés 943,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 18,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 182,7 milliárd forintos hiányt mutattak március végén.

A pénzügyi tárca szerint a bevételek alakulását jelentősen befolyásolja a koronavírus-járvány gazdasági hatása, illetve az ezzel kapcsolatosan bevezetett munkaadói kedvezmények.

Ugyancsak érdemi hatása volt a március végi egyenlegre, hogy 2021 első három hónapjában 150,6 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor e három hónapban az uniós kiadások 615,6 milliárd forintot tettek ki.

A járványügyi védekezéshez biztosított források március végi összege meghaladta a 342,8 milliárd forintot.

A hónapot az is befolyásolta, hogy a húsvéti ünnepek miatti munkaszüneti napokra tekintettel egyes családi támogatások áprilisi összege (32,1 milliárd forint) már március végén folyósításra került az ellátottak részére.

A veszélyhelyzet alatt hozott döntések és a megváltozott körülmények alapján, valamint a gazdaság újraindításának céljából a tavaszi parlamenti időszakban módosítják a 2021-es költségvetést.

Az új, uniós módszertan szerinti államháztartási hiánycél a GDP 7,5 százaléka lesz,

Valódi Hírek