Új sorozatot indított a DK: Dobrev Klára elmondta, miért Kálmán Olga a legjobb jelölt a 2.-3. kerületi előválasztáson

A DK erősségeire is kitért.

Kálmán Olga nem keveset kockáztatott, amikor 25 év televíziózást, a karrierjét hagyta maga mögött azért, hogy a média világa után a politikába is egyenes beszédet vigyen — írta Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke politikustársáról Facebook-oldalán kedden.

A Demokratikus Koalíció új sorozatot indított azokról a politikusokról, akik nélkül ma nem tartana itt a párt: Dobrev Klára először Kálmán Olgáról írt.

Kifejtette, hogy a DK-t többek közt az tette a legnagyobb ellenzéki párttá, hogy összetartó, szervezett és sokszínű politikai közösség,

„de igazán az tesz mindannyiunkat DK-ssá, hogy merünk kockázatot vállalni a céljainkért, és addig nem nyugszunk, addig megyünk előre, amíg meg nem tisztítottuk a közéletet attól a mérhetetlen sok gazemberségtől, amit 10 éve látunk”

— írta. Kiemelte, hogy Kálmán Olga nem keveset kockáztatott, amikor televíziós karrierjét feladta a politikáért. Hozzátette: a volt televíziós a fővárosban már bizonyított:

„amikor a járvány alatt, a temérdek napi munka és megoldandó feladat mellett is takarókat vitt az Oltalom didergő lakóinak, Kiss László DK-s polgármesterrel maszkokat vitt Óbuda szociális dolgozóinak, vagy épp a II. kerületi mentősöket, a szakrendelő munkatársait látta el a járványban elengedhetetlen védőruhákkal.”

Az előválasztással kapcsolatban Dobrev Klára azt írta:

Tudom, hogy Olga azért is tartotta fontosnak ezek az alkalmakat, mert egyben a saját kerületének is segíthetett, ahol ő és a családja élnek.
Kálmán Olga nem kevesebbre készül, mint hogy az előválasztáson ő váljon a II. és III. kerület közös ellenzéki képviselőjelöltjévé.

Egyenes beszéddel és egyenes gerinccel akarja visszaszerezni a kormány által elvett pénzt a budai szakrendelőkre,

hogy a kerületben élők is megkapják azt az egészségügyi ellátást, ami jár nekik. Jól ismerem Olgát, és biztosan nem lennék annak a helyében, aki az útját meri állni.

És nem azért Olga a legjobb választás, mert a kutatások szerint ő legesélyesebb az előválasztáson. Hanem azért, mert nem fog megállni, amíg el nem éri a célt, amit kitűzött saját maga és szeretett kerülete elé.

Szívből ajánlom Önöknek Olgát az előválasztáson, mert nála jobb nem történhet a II. és III. kerülettel.”

 

Valódi Hírek