György István: Bármelyik pillanatban csöröghet a regisztráltak telefonja

Az interjúból kiderül, hogy már nincs képük oltásellenesnek nevezni az ellenzéket.

Több mint 3,25 millió főt beoltottunk és közel 1,4 millió azok száma, akik a második dózist is megkapták — mondta György István Magyar Nemzetnek adott interjújában hétfőn.

A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerint az oltási kampány sikeres, a számok pedig makacs tények, hiába vitatja a kormány eredményeit a baloldal.

Keleti vakcinát eddig 1,25 millióan kaptak.

„A baloldal vádjaival ellentétben tehát az unión keresztül érkező vakcinákat sem őrizgetjük, hanem gyorsan beadjuk”

— fogalmazott. Szerinte ezek nélkül negyven százalékkal kevesebb oltást adhattunk volna be, ezért felháborító a baloldal keletivakcina-ellenes kampánya.

Beszélt arról is, hogyan szervezik meg az oltást, az ellenzék azon javaslatával pedig, amely szerint tömeges oltópontokat kellene létrehozni például stadionokban, azt mondta:

„Az ellenzék követelései az oltóhelyekkel kapcsolatban teljesen légből kapottak, az eddigi tapasztalatokból világosan látszik, hogy továbbra sem oltóhelyből, hanem vakcinából van kevés.”

Hozzátette: ha elég vakcina lesz, nem zárkóznak el a tömeges oltópontok kialakításától sem.

A kormánymédia eddig oltásellenesként emlegette az ellenzéket, az üzeneten mára annyit finomítottak, hogy az újságíró úgy teszi fel a kérdést:

„Mit szól az ellenzéknek a keleti vakcinákkal szembeni kampányához?”

György István elmondta, hogy az ellenzék összevissza beszél, de nem talál támadási felületet.

„Olyan tiltott területen járnak, ahová a politikusoknak nem szabadna betévedniük. Persze miközben a baloldal lebeszéli az embereket az oltásról, politikusaik magukat azért beoltatják.”

— fogalmazott. Elmondta:

most már bármelyik pillanatban csöröghet a regisztráltak telefonja,

ha pedig valaki nem kéri a felkínált oltóanyagot, akkor újra sorra kerülhet amikor érkezik a számára kedvesebb oltóanyagból.

A pedagógusok oltása kapcsán elmondta: a 80 százalékuk regisztrált, a regisztráltak 88 százalékát pedig már beoltották.

A mélyszegények oltásával (akiket az újságíró csak „cigányok”-ként emleget) kapcsolatban úgy fogalmazott az államtitkár:

„Az az érdekünk, hogy a teljes magyar társadalom megkaphassa az oltást. Nincs semmilyen megkülönböztetés. Azokon a településeken, ahol rosszabbak a viszonyok, ott nagyobb segítségre van szükség mind az önkormányzat, mind a háziorvosok részéről.”

Külön programjuk is van erre, a honvédségi oltóbuszok járják a településeket.

Szerinte az oltás a kulcsa az újraindításnak, és már mindenki türelmetlen, várunk arra, hogy a bezártság megszűnjön, így mindenkit arra kért, hogy oltasson.

 

Valódi Hírek