Magyarországot a világon egyedül Csehország — és a miniállam Gibraltár — előzi meg a koronavírus okozta halálozásban. Egyelőre.
Lantos Gabriella a 24.hu-n megjelent véleménycikke a miértekre próbál választ találni.
Míg itt április 13-án 2487 volt az 1 millió főre jutó halálozás, ott 2614. Elkerülhetetlennek tűnik, hogy 1-2 héten belül abszolút elsők legyünk.
Feltűnő, hogy a legmagasabb halálozási számok a közepesen fejlett kelet-európai régióban történik: Montenegró, Bulgária, Észak-Macedónia, Szlovákia.
A térség úgy tűnik, hogy felvonultatja a civilizáció minden hátrányát- túlsúly, öregedő népesség, krónikus betegségek-, de a fejlett országokra jellemző pozitívumokat – intézmények iránti közbizalom, működő egészségügy- nem.
Elterjedt tévhit, hogy Magyarország elöregedő társadalom. Nálunk a 65 év felettiek aránya a 20%-os EUs átlagot sem éri el, míg Olaszországban meghaladja a 23%-ot. Ez nem meglepő, hiszen náluk 83 év az átlagéletkor, nálunk pedig 76.
Más országokban több az idős, mégis jobban meg tudták védeni őket, második és harmadik hullámban már Olaszországban is.
Kevéssé került a köztudatba, hogy a túlsúly és a végzetes covid-fertőzés közt szoros kapcsolat van. Az elhalálozottak 40%-a elhízott volt, ez pedig a fiatalok rizikófaktorát emeli.
Magyarország Európában a legelhízottabb ország, a világon pedig negyedik helyen állunk.
Az elhízás nem csak önmagában veszélyes, hanem azért is, mert számtalan krónikus betegséget okoz. Nem csoda, ha emiatt a krónikus betegek száma is kiemelkedően magas az országban.
A krónikus betegségek pedig szoros összefüggésben vannak a covid-halálozással: az áldozatok kétharmadának volt magas a vérnyomása, egyharmaduk koszorúérbeteg volt, negyedüknek pitvarfibrillációja vagy tüdőbetegsége, minden 10. áldozatnak pedig cukorbetegsége volt.
Mindenki eldöntheti maga, hogy Orbánék tizenegy évnyi kormányzása alatt javíthatóak lettek volna-e ezek a krónikus betegek elhalálozását jelző katasztrofális számok.
Eddig is ilyen rosszak voltak az életkilátások, a kormány pedig sikeresen rátett egy lapáttal: Magyarország híresen keveset költ az egészségügyre. Egy főre eső 1500 eurós költéssel a sereghajtók közé tartozunk.
Az ország nem tudja megfizetni a szakképzett személyzetet, egyre kevesebb az orvosok és az ápolók száma.
Míg az orvosok bérét próbálják felfelé tornázni – ami jelenleg az osztrák orvosi bérszínvonal 55%-át éri el- a szakdolgozók fizetésére nem fordítanak ekkora figyelmet. 66 ápoló jut 10000 betegre, míg a fejlettebb rendszerekben kétszer ennyi az átlagos számuk. Ilyen pl. Hollandia, Belgium, Németország, Írország és Finnország.
A covid szempontjából kiemelt szerepet játszó intenzív terápiás kapacitásokkal elfogadhatóan állunk, az uniós átlagnak megfelelő számú intenzív ágy állt rendelkezésre a pandémia előtt.
Az intenzív ellátás magában foglal speciális ágyat, monitorokat, lélegeztetőgépet, és ami a legfontosabb, speciális tudású szakápolókat és orvosokat. Tehát hiába a megfelelő számú felszerelés, ha egészségügyi dolgozókból hiány alakult ki.
Egy jól felkészült intenzív terápiás orvos akár 8 beteget is felügyelhet, az intenzíves ápolókra jutó betegszámot nagyon szigorúan 2 betegben maximalizálják. Az optimális arány 1 lenne, de a magyar egészségügy még békeidőkben sem tudta garantálni.
Sajnos a lélegeztetésre szoruló betegek száma sokszor és nagyon sokáig meghaladta a valódi túlélési esélyt kínáló 600 főt: először november 20 és december 14 között, majd március 3 óta folyamatosan. Március 30-i csúcson összesen 1529 beteg volt lélegeztetőgépen, ez a szám szorosan együtt mozog a napi halálozási számokkal.
Amikor a magyar egészségügy teherbíró képességének határát jelző 600 fő felé emelkedik a lélegeztetett betegek száma, 750 felé az intenzíven kezelt koronások száma, a betegek 95%-a meghal.
Iván Kristóf, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánja szerint nyár közepére elérhetjük a 8-9 milliós átoltottságot.
A modellszámításai alapján egészen júliusig megyünk tovább napi 200-nál is több halottal.
