FRISS: Újabb milliárdok jutnak Semjén Zsolt hobbijára

Van itt pénz!

A 24.hu birtokába kerültek frissen megkötött kormányzati szerződések. Ezekből kiderül, hogy Orbánék nem sajnálják a pénzt olyan rendezvényekre, amelyek a járvány miatti gazdasági nehézségek miatt presztízseseményeknek számítanak.

A kormányzati Egy a Természettel Nonprofit Kft. nettó ötmilliárd forintot nyújt az állami Antenna Hungáriának a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvényszervezési feladataira.

Mindemellett további nettó két és félmilliárd forintot kaphatnak a Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás megszervezésére.

A Szijjártó Péter által vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium

nettó 3 milliárd 66 millió forintért kötött keresztszerződést rendezvényszervezési feladatokra.

A megbízást Joó István, a Planet Budapest Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó megszervezéséért felelős kormánybiztos írta alá. Az esemény fővédnöke Áder János, a cél pedig a „fenntartható fejlődési fordulat” elérése a visegrádi országokkal közösen.

A fent felsorolt események kísérőrendezvényeire opcionálisan további közel 3 milliárd forint költhető el. A megbízott cég, az állami Antenna Hungária a kormányközeli Balásy Gyula cégeit, a Longe Design Kft.-t, a New Land Media Kft.-t, valamint a Moonlight Event Kft.-t bízta meg alvállalkozóként.

A biztonsági feladatokért felelős cég a Valton lett, amelynek tulajdonosa Sarka Kata férje, a Rogán Antallal szoros kapcsolatot ápoló Bessenyei István lett.

Így csorog el az állam pénze kormányközeli vállalkozókhoz.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek