Szeptembertől katolikus szemléletű tankönyvekből is taníthatnak történelmet és irodalmat az iskolák

Milyen a történelem keresztény értékrendű szemszögből?

A szeptemberi tanévtől katolikus szemléletű irodalom- és történelemkönyvekből is taníthatnak a gimnáziumokban, szakgimnáziumokban és technikumokban.

A változás a 9. és a 10. évfolyamos tanulókat érinti – hozta nyilvánosságra Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hétfőn az MTI-n keresztül.

A Szent István Társulat által kiadott tankönyvek, feladatok és szöveggyűjtemények megfelelnek a 2020-as Nemzeti Alaptanterv követelményeinek és kerettantervi előírásainak.

A megjelent kötetek egy készülő, teljes katolikus tankönyvcsalád első darabjai, amelynek kidolgozását a Katolikus Pedagógiai Intézet koordinálja – olvasható a nyilatkozatban.

Kovács Örs, a történelemkönyvek főszerkesztője elmondta, hogy

a tankönyvek egy keresztény értékrendű szemszögből is elmagyarázzák a történelmi összefüggéseket,

bővebben jelenítenek meg vallási és egyháztörténeti témákat, de nem hiányoznak belőlük a „történelmi múlttal való őszinte szembenézések sem”.

A magyar őstörténeti témákat is próbálják „kiegyensúlyozottan, a tudományosság messzemenő szem előtt tartásával, több oldalról megközelíteni”.

Pásztor Judit, az irodalomkönyvek főszerkesztője azt írta,

a kronologikus felépítésű tankönyvek „alapkoncepciója az olvasás megszerettetése, valamint az irodalom ön- és világmegértésünkben játszott szerepének felismertetése”.

A tankönyvi leckékben szereplő QR-kóddal a teljes műveket olvashatjuk el és az okoseszközös használatára bátorítják a dákokat. A könyvekben akadnak motivikus leckék a Tudás+ ikonnal jelzett, tankönyvenként 14 kiegészítő lecke célja a tehetséggondozás – írták.

(telex nyomán)

Valódi Hírek