Váratlan húzás: Orbán fél nap alatt rácáfolt saját miniszterére

Hoppá!

Gulyás Gergely tegnap délután Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel közösen megtartotta a szokásos csütörtöki kormányinfót. A miniszter a médiumok által feltett kérdésekre is válaszolt.

Akkor a kancelláriaminiszter még arról beszélt, hogy májusban megtartják az írásbeli érettségiket, és arra készülnek, hogy júniusban a szóbeli érettségikre is sor kerülhet. Azt is hozzátette, hogy júniusig mindenkit beoltanak az egészségügyi dolgozók, és a hatóságok arról is döntenek majd, hogy a 18 éven aluli érettségizők is sorra kerülhetnek-e.

Alig fél nappal később Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjúban már arról beszélt, hogy a középiskolások csak május 10-étől mehetnek vissza az oktatási intézményekbe. Ez azt is jelenti, hogy a végzős osztályok már csak érettségizni mehetnek vissza.

Mindemellett a miniszterelnök azt is kifejtette, hogy az érettségizők a tavalyihoz hasonló körülmények mellett fejezhetik be tanulmányaikat. Ez alapján elmondható, hogy

szóbeli érettségit nem szerveznek júniusban, csak a májusi írásbeli érettségiket tartják majd meg.

A kormányüléseket szerdánként tartják, így nem tudni, Orbán kivel és mikor egyeztetett ebben a kérdésben, ha

a kancelláriaminiszter éppen a fordítottjáról beszélt fél nappal korábban.

A beoltottsággal kapcsolatban a miniszterelnök a rádióinterjúban arról is beszélt, hogy május végére — tehát másfél hónap múlva — 7 millió oltott ember lesz az országban.

Az már más kérdés, hogy az oltási hajlandóság nem éri el a 70%-ot, és a miniszterelnök bizonyára a teljes védettséget még nem adó első dózis beadásával kapcsolatban beszélt 7 millió emberről. Mindemellett a kormány még a 18 éven aluliak oltását sem engedélyezte, így viszont nehéz lesz elérni ezt a számot, különösen ilyen rövid idő alatt.

A mai adatok alapján 2.689.102 ember van beoltva. Ezt a számot december 26-a óta eltelt időben értük el, és kérdéses, hogy a miniszterelnök hogyan szeretné másfél hónap alatt ennek két és félszeresét beadatni az embereknek.

(444.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek