Menesztették a cseh egészségügyi minisztert, mert nem volt hajlandó engedélyezni az orosz és kínai vakcinákat

Jan Blatny menesztését politikai döntésnek minősítette.

Andrej Babis cseh kormányfő szerdán menesztette tisztségéből Jan Blatny egészségügyi minisztert. A szaktárca új vezetője Petr Arenberger, a prágai Vinohrady kórház eddigi igazgatója lett – írja az MTI a cseh kormány közlése alapján.

„A lelkiismeretem tiszta. Szakemberként igyekeztem dolgozni, és szakmai érvek, elemzések alapján dönteni”

– mondta Blatny újságíróknak prágai sajtótájékoztatóján. Megjegyezte: a kormányfő talán azért lépett így, mert úgy véli, hogy Csehország már túl van a járvány legnehezebb szakaszán.

Milos Zeman államfő már több mint egy hónappal ezelőtt követelte Blatny menesztését, arra hivatkozva, hogy szerinte a tárcavezető nem jó menedzser, és hibás lépéseket tett. Zeman szerint amennyiben Babis nem meneszti Blatnyt, az negatív hatással lesz az eddigi jó viszonyukra is.

A cseh ellenzék ugyanakkor bírálta az államfőt, szerintük ugyanis, Blatny – aki korábban kórházigazgató volt – tisztességesen irányítja az egészségügyet, és szakmailag megalapozott döntéseket hoz.

A sajtó szerint Zeman államfő leginkább azt kifogásolta, hogy Blatny nem volt hajlandó engedélyezni a koronavírus elleni kínai és orosz vakcinák használatát Csehországban, amiért az államfő nyíltan lobbizott.

A Csehországban hatályos törvények szerint viszont ilyen szakmai ügyben a döntő szó az egészségügyi miniszteré.

„Amíg én vagyok a minisztérium vezetője, addig Csehországban nem fognak használni olyan vakcinákat, amelyeket nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség

– hangsúlyozta több alkalommal is Jan Blatny, aki tavaly szeptember óta vezette a cseh egészségügyi minisztériumot,

Blatny menesztését politikai döntésnek minősítette, amire szerinte a kormányfőnek joga van.

Csehországban már néhány hete lassul a járvány terjedése, és jelentősen csökkent a napi új fertőzések, elhalálozások száma és a kórházakra nehezedő nyomás is. Blatny még miniszterként bejelentette: a javuló helyzetre való tekintettel a cseh kórházak 50 külföldi covidos beteget hajlandóak fogadni kezelésre.

(via mti)

(Kiemelt kép: EPA-EFE/MARTIN DIVISEK)

Valódi Hírek