Az átsírt maszkok mögött életekért küzdő orvosoknak és ápolóknak mond köszönetet a DK (+videó)

A kormány magukra hagyta őket, miközben „életük legkeservesebb háborúját vívják a vírus ellen”.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője Facebook-oldalán jelentette be a

Nyomtass te is plakátot és tedd ki az ablakodba!

nevű kezdeményezését, amellyel az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját köszönik meg a harmadik hullám közepén.

Mint bejegyzésében írta:

„Egy szívet raktam ki az ajtómra hálám jeléül. Kérlek, nyomtass te is plakátot és tedd ki az ablakodba, hogy minél többen megmutassuk: az egészségügyi dolgozók a járvány legnagyobb hősei!”

A plakátot >>EZEN A LINKEN<< lehet letölteni és kinyomtatni:

Dobrev Klára arra kérte követőit, küldjék el az ablakba kitett plakátról készült képeket az [email protected]-ra, amiket a Facebook-oldalán fog megosztani, hogy minél több emberhez eljusson az egészségügyi dolgozóknak szóló köszönetünk.

A mozgalomhoz csatlakozott Molnár Csaba, Varju László, Gy. Németh Erzsébet, a DK alelnökei, Kálmán Olga, Ráczné Földi Judit, Vágó István, a DK elnökségi tagjai, Rónai Sándor, a DK EP-képviselője, Arató Gergely, Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselői és Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.


.

Valódi Hírek