Hivatalos: Jogerősen lehet választási csalónak nevezni a fideszes képviselőt

Visszanyalt a fagyi.

Oroján Sándor egri Fidesz-képviselő tavaly beperelte Mirkóczki Ádám egri polgármestert, most megszületett a másodfokú ítélet az ügyben, ami helyben hagyta az elsőfokút — írta meg az Egri Ügyek.

Az ügy úgy kezdődött, hogy az egri lap 2020 januárjában megírta: Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő aláírásgyűjtő íveinek fénymásolatait és egy, egri választópolgárokat név szerint felsoroló Kubatov-listát találtak az egri városházán.

Mirkóczki Ádám polgármester akkor

csalással vádolta meg és lemondásra szólította fel a helyi Fidesz képviselőit.

A listázás miatt ugyan tettek feljelentést, de a nyomozás megszűnt, amit úgy indokoltak, hogy nem találtak semmilyen jogszerűtlenséget.

Oroján Sándor, az egri Fidesz frakcióvezetője viszont nem elégedett meg ennyivel, inkább feljelentette a polgármestert becsületsértés és jó hírnév megsértése miatt.

Első fokon a bíróság elutasította Oroján keresetét, ő azonban megfellebbezte a döntést. Mikróczki az Egri Ügyeknek arról számolt be kedden, hogy

másodfokon is megnyerte a pert, amit Oroján ellene indított.

Mint írta, a Debreceni Ítélőtábla másodfokon is elutasította Oroján Sándor igényét, megállapítva, hogy

a feltárt egyértelmű bizonyítékok alapján, jogsértés nélkül lehet Oroján Sándort és frakciótársait választási csalóknak nevezni.

(Egri Ügyek nyomán)

(kiemelt kép: felvidek.ma)

 

Valódi Hírek