Meg akarják buktatni Orbán szlovén szövetségesét, amiért nem hívta le az összes elérhető vakcinát az uniótól

Az ellenzék kezdeményezte az alkotmányos eljárás megindítását Janez Jansa miniszterelnök ellen.

A szlovén ellenzéki pártok csütörtökön kezdeményezték az alkotmányos eljárás megindítását Janez Jansa miniszterelnök ellen Ljulbjanában, amiért Szlovénia nem hívta le az összes lehetséges Pfizer-BioNtech oltást, ami a lélekszáma alapján járt volna az országnak – írja a Telex a szlovén Dnevnik alapján.

Az Orbán Viktor egyik legközelebbi szövetségesének tartott szlovén kormányfő ugyanis inkább az olcsóbb AstraZenecát választotta, míg a Pfizert csak részlegesen vette igénybe. Jansáék döntése azonban rossznak bizonyult, miután az AstaZeneca súlyosan késlekedik az EU-nak beígért szállításokkal.

A szlovén ellenzék az oltások mellett Jansa médiaügyei — így többek között az Orbán-közeli médiaberuházásai–, illetve az ügyészség elleni kormányzati politikai támadások miatt is kezdeményezik az eljárást.

A szociáldemokratákat vezető Tanja Fajon szerint ugyanis a miniszterelnök emberi jogokat és az alkotmányt sértő módon akarja a saját képére formálni az országot.

Jansa szerint viszont ez éppen az ellenzékről mondható el,

mert szerinte a hatalom megszerzése érdekében azt akarják, hogy Szlovéniának minél több szenvedést okozzon a járvány.

Az alkotmányos eljárás megindításhoz az ellenzéknek egyelőre nincs meg a többsége, még további hét, összesen 46 szavazatra van szüksége.

Szlovénia mellett Szlovákiában is kormányválságot okozott a járványhelyzet, illetve az ezzel kapcsolatos vakcinapolitika. Igor Matovič ugyanis vasárnap azért mondott le a miniszterelnöki pozíciójáról, mert az országos tesztelés ellenére sem sikerült megállítani a koronavírust az országban.

A helyzet viszont akkor vált visszafordíthatatlanná, amikor a miniszterelnök a liberális koalíciós partner megkérdezése nélkül vásárolt az orosz vakcinából.

Matovič az eddigi pénzügyminiszterrel Eduard Hegerrel cserélt helyet.

(telex/Dnevnik nyomán)

Valódi Hírek