Százmillió dolláros gigahitel jut üzbég kapcsolatokra, az OTP privatizálja az üzbég bankrendszert

Milyen jó haverok lettünk hirtelen.

Kilencvenöt megállapodást írt alá az üzbég és a magyar kormány kedden Taskentben, és ezek alapján magyar vállalatok kapják meg a lehetőséget arra, hogy stratégiai ágazatokat átalakítsanak, illetve modernizáljanak itt Üzbegisztánban — mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Az OTP a legnagyobb magyar bankként, itt az első külföldi bankként kapja meg azt a lehetőséget, hogy

részt vegyen az üzbég bankrendszer privatizációjában.

Az erről folyó tárgyalások előrehaladott állapotban vannak — mondta a miniszter.

Az üzbég nukleárisenergia-termelés növelésében is jelentős magyar szerepvállalás várható. Üzbegisztán a világ hetedik legnagyobb uránkitermelőjeként egy újabb atomerőművet épít, amelyet ugyanúgy az évtized végére tervez befejezni, mint Magyarország a Paks II. projektet. Itt egy magyar szabadalom alapján tervezik meg az új atomerőmű hűtőrendszerét — fejtette ki Szijjártó Péter.

A felsőoktatás modernizálása terén a debreceni egyetem megállapodott az üzbég vezetéssel egy campus ottani létrehozásáról, a magyar agráregyetem pedig az üzbég mezőgazdasági felsőoktatás tudományos átalakításában és modernizálásában vesz részt.

Ezzel párhuzamosan az Eximbank százmillió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar-üzbég kapcsolatok fejlesztésére.

(MTI)

(kiemelt kép: Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek