Kósa Lajos úgy tudja, hogy a Fidesz mindent kivívott, amiért alakult: Demokrácia van, sajtószabadság és függetlenség

Krisztusi korba ért a Fidesz.

Ma, azaz kedden van pontosan 33 éve, hogy megalakult a Fidesz, ünnepelnek a honatyák, köztük Kósa Lajos, aki közösségi oldalán közzétett bejegyzésében vet számot mindazzal, amit a Fidesz az elmúlt 33 évben — szerinte — elért.

A csengeri örökösnő által csőbe húzott képviselő erősen indít, rögtön azzal, hogy amiért alakultak, azt mind kivívták, a magyar néppel kéz a kézben.

„Demokrácia van. Szólásszabadság.
Szabad a sajtó, szabad gyülekezni.
Magyarország független, szabad, önálló.”

— fogalmaz Kósa. Kiemeli, hogy persze vannak, akiknek mindez nem tetszik, de csak rajtunk múlik, hogy ez a sok csodálatos dolog, amit mind a Fidesznek köszönhetünk, így maradjon.

„De mikor volt a történelmünknek olyan időszaka, amikor egyáltalán nem voltak hazaárulók, az országot kiárusítani akarók, zsoldosok, bértollnokok, külföldön kiképzett hivatásos forradalmárok, a kommunistáktól a nyilasokig?

A szabadság megtartása olyan, mintha egy rózsát gondoznánk, öntözni, ápolni, óvni kell, és akkor gyönyörű, a töviseivel együtt.

Mindenkinek nyílik, de csak értő kezek között virágzik.
Vigyázzunk rá közösen!”

— írja.

A bejegyzést itt tudod elolvasni:

 

Valódi Hírek