Rendkívüli: Korrupció miatt bilincsben vitték el a NAV egyik felsővezetőjét

Az egyik legsúlyosabb korrúpciós bűncselekménnyel gyanúsítják.

Letartóztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik vesztegetéssel gyanúsított felsővezetőjét és egy társát a bíróság – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben pénteken.

A nyomozás során az érintettek lakó- illetve tartózkodási helyén, munkahelyi irodáiban és gépjárműveiben tartott kutatások és lefoglalások során számos tárgyi bizonyíték került elő.

A megalapozott gyanú szerint

egy vállalkozó a vele bizalmas viszonyban álló vezető beosztású hivatalos személynél egy nagy értékű mobiltelefonért cserébe elérte, hogy ez a személy vezető pozícióját felhasználva soron kívül intézkedjen egy gazdasági társaságot érintő adóhatósági eljárás lezárásáért.

A NAV vezetőt az ügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

A vezető társával együtt tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A NAV felsővezetőjének cselekménye egyike a legsúlyosabb korrupciós bűncselekményeknek, a terhére róható minősített vesztegetés öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a törvény szerint.

A nyomozó főügyészség indítványozta az őrizetben lévő gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését, mert álláspontja szerint a gyanúsítottak jelenlétének biztosítása – a szökés, a bizonyítás megnehezítésének, továbbá a hivatalos személy esetében a bűnismétlésnek a veszélyére tekintettel – csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel érhető el.

A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását – közölte a KNYF.

(via mti)

Valódi Hírek