Gyurcsány ütős mémmel reagált rá, hogy Orbánékat végleg kivágták a Néppártból

Kis ember, hát itt a vége.

Az EP-frakció után magát az Európai Néppárt pártcsaládját is el kell hagynia a Fidesznek – derült ki csütörtökön Novák Katalin közléséből.

A konfliktusok évek óta gyűltek, az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az önmagából kivetkőzött Deutsch Tamás gestapós tiszthez hasonlította Manfred Webert, a Néppárt frakcióvezetőjét.

Innentől kezdve már csak az ideje volt kérdéses, hogy a Néppárt mikorra teremti meg az adminisztratív feltételeit a Fidesz kirúgásának. Ez március 3-ra előállt. Aznap a Fidesz – hogy mérsékelje a megszégyenülést – bejelentette távozását a frakcióból.

Ma Novák Katalin bejelentette, hogy a Fidesz a parlamenti frakció után magából az Európai Néppártból is kilép – itt egyébként 2019 óta fel voltak függesztve a jogaik.

Gyurcsány Ferenc egy mémmel és egy rövid kiírással reagált a mai fejleményekre:

„Hogy mondta egy barátságos ogre? Jobb kint, mint bent.

És akárhogy is nézem, a Fideszt kirakták a Néppártból. Oda kerültek, ahová valóak: Európa szélére.”


.

Valódi Hírek