Nincs vége: Tovább csuklóztatja az ügyészség a momentumos politikust

Gyalogátkelőhelyre zebrát festeni tilos!

Szemző Áron (Momentum) panaszt tett a rabosítása miatt, azt azonban az ügyészség pénteken elutasította — írta meg Facebook-oldalán a politikus.

2019. szeptemberében a Momentum budakeszi politikusa, Szemző Áron 3D-s zebrát festett az általános iskolához, annak érdekében, hogy az úttesten átkelő iskolások, óvodások és szüleik biztonságban tudjanak közlekedni.

Szemző a zebrát egy olyan helyre festette fel, melynek helyére már ki volt jelölve egy gyalogos átkelőhely, illetve tábla is figyelmeztet a gyalogos forgalomra.

Szemző Áron akciójának az lett a következménye, hogy a rendőrség gyanúsítottként idézte be a politikust, majd pedig rabosították. Ezt követően tett Szemző panaszt a gyanúsítás ellen, ezt a panaszt azonban

a mai napon az ügyészség elutasította.

„Néhány hete a Budaörsi Rendőrkapitányságon jártam, ahova gyanúsítottként idéztek be. Ezután rabosítottak: készítettek rólam képeket és ujjlenyomatott vettek.

Úgy gondolom, hogy a zebrám felfestésével nem követtem el bűncselekményt, így a gyanusítás ellen természetesen panasszal éltem, vallomást nem tettem, ügyvédet fogadtam .

Az ügyészség azonban elutasította a panaszom, így az ügyem folytatódik tovább, ha beidéznek újra, ügyvédem jelenlétében fogok majd vallomást tenni. Természetesen a végsőkig küzdök igazamért.”

— írta a politikus.

A teljes bejegyzést itt tudod elolvasni:

Valódi Hírek