Karácsony Gergely levelet írt Orbánnak: Erre kérte a miniszterelnököt

Kásler is a címzettek között szerepel.

Karácsony Gergely főpolgármester közös levelet írt Budapest VI. kerületének polgármesterével, Soproni Tamással. Ezt a miniszterelnöknek és Kásler Miklósnak címezték, tárgya pedig a járvány elleni védekezés.

A budapesti városvezető terézvárosi kollégájával együtt

arra kérte a miniszterelnököt és az EMMI vezetőjét, hogy az óvodák és az iskolák hadd tarthassanak ügyeletet.

A kérésükkel több polgármestertársuk is egyetérthetett, ugyanis a kormány végül engedett ebben a kérdésben, és az eredeti tervek ellenére mégis lehet ügyeletet tartani a közoktatási és köznevelési intézményekben hétfőtől.

A főpolgármester a döntés után Facebook-bejegyzést írt, amelyben arra is felhívta a figyelmet, hogy

legalább az ügyeletben dolgozó pedagógusokat előre kellene venni az oltási sorban,

hogy mielőbb kialakulhasson náluk a védettség.

A városvezető szerint érthetetlen, miért nem vették előre az oltási sorrendben a pedagógusokat, de ha már így alakult, legalább a lezárások idején dolgozók hadd kapják meg a vakcinát.

Az embereknek fogytán a türelme, egyre nehezebb fegyelmezettnek maradni, ezért jó volna, hogy a kormány összeszedné magát, és az utóbbi napok káoszba fulladt intézkedései után elkezdődhetne a tömeges oltás. A Főváros továbbra is készen áll, hogy oltópontok felállításával, az oltások megszervezésével segítse a kormány munkáját, csak a vakcinákat kellene megkapnunk” — írta Karácsony Gergely.

A főpolgármester teljes bejegyzését itt lehet elolvasni:

Valódi Hírek