Müller Cecília: Helyzet van! Rendkívül gyorsan terjed a vírus az országban (+videó)

Szerinte a nagyon gyorsan romló járványügyi adatok miatt indokolt volt a szigorítás.

Miután Gulyás Gergely kancelláriaminiszter nem sokkal ezelőtt bejelentette az újabb korlátozó intézkedéseket, így többek közt azt, hogy április 7-ig zárnak az iskolák és óvodák, március 22-ig pedig néhány kivételtől eltekintve minden üzlet bezár, megtartotta napi sajtótájékoztatóját az Operatív törzs is.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, éppen egy éve annak, hogy bejelentették az első két koronavírusos esetet Magyarországon, és egy évvel később is láthatjuk, mennyire nehéz legyőzni a világjárványt

Müller szerint a ma bejelentett korlátozások „szükségszerűek”, hiszen mint fogalmazott, „minden eszközzel le kell törnünk a harmadik, nagyon dinamikusan emelkedő járványhullám szakaszát”.

Hozzátette, habár nagyon sok embert beoltottak már koronavírus ellen, „valamiféle” védettséget csak az első adag beadása után három héttel várhatunk.

„Most pedig sajnos helyzet van”

– mondta Müller Cecília, hozzátéve, ez azt jelenti, hogy „rendkívül” magasak a járványügyi adatok, hiszen a harmadik hullám három héttel ezelőtt tett bejelentése óta 2533-mal nőtt a kórházban ápolt betegek száma és 307-el a lélegeztetett betegek száma.

A tisztifőorvos szerint többek között ezek az adatok indokolják azt, hogy minden eszközzel csökkentsék a kontaktusok számát, a vírus reprodukciós rátája – azaz, hogy egy megbetegedett személy hány továbbit tud megfertőzni – ugyanis napról napra emelkedik.

„A mai reprodukciós ráta magasabb, mint 1,3 tized, és ez az elmúlt időszakban szinte napról napra folyamatosan emelkedett” – mondta Müller, aki szerint az, hogy a ráta egynél magasabb, azt is jelenti, hogy a vírus terjed, „exponenciálisan” növekszik a fertőzöttek száma.

A legfrissebb járványügyi adatokkal kapcsolatban elmondta, az aktív fertőzöttek száma 100 ezer fertőzött fölé emelkedett.

„Nagyon-nagyon gyorsan, szinte néhány nap alatt 80 ezerről 100 ezer fölé emelkedtünk. Óriási az új fertőzöttek száma: az elmúlt 24 órában 6278 fővel emelkedett a számuk, 152 beteget pedig elveszítettünk”

részletezte a tisztifőorvos, aki szerint emiatt elkerülhetetlen volt a szigorítás.

„6554 főt ápolnak kórházban, 639-en vannak lélegeztetőgépen” – tette hozzá Müller, aki elmondta azt is, ma délelőtt két újabb adag vakcinaszállítmány érkezett az országba, az AstraZenecából viszont a vártnál 21,600 adaggal kevesebbet, 105,600 vakcinát kaptak. Ezzel jövő héttől 18 év felett, korhátár nélkül oltanak.

Emellett 280 ezer adag érkezett a Szputnyik V-vakcinából, ezt az oltóanyagot most kezdik átvizsgálni, és ha mindent rendben találnak, akkor ezzel is megkezdik az oltást. A tisztifőorvos bejelentette azt is, hogy az Európai Gyógyszerügynökség is vizsgálni kezdte az orosz oltóanyagot.

Közölte, szerdáig 395 ezer regisztrált idős embert tudnak beoltani a Sinopharm-, Pfizer- és Moderna-vakcinával oltják a háziorvosoknál és az oltóhelyeken. Az oltásra eddig 1,5 millió idős regisztrált.

Emellett a hétvégén megkezdődik egy nagyszabású oltókampány is: a 18-59 éves korosztály krónikus betegeit fogják oltani a kórházi oltóhelyeken, több mint 70 ezer emberre számítanak. Az oltakozókat SMS-ben értesítik a részletekről.

A teljes sajtótájékoztatót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek