Zavaros interjút adott a Fidesz néppárti kirúgásáról a furcsán csillogó szemű Deutsch Tamás (+videó)

Jelentkezzen, aki érti, mit szeretett volna mondani.

Brüsszelből jelentkezett be Deutsch Tamás, hogy interjút adjon a Hír TV Híradójának a Fidesz Európai Néppártból való kirúgásával kapcsolatban.

Deutsch ma már a Facebook-on is futott egy kört a témával kapcsolatban, aztán pedig a kormánypárti televízió Híradójának is kifejtette, mit gondol a kilépésről, a Néppártról és Donald Tuskról.

Kiemelte, hogy a delegációt megtartották, és pártfrakcióhoz nem tartozó, azaz független képviselőként folytatja munkáját a Fidesz 12 EP-képviselője.

Szerinte az egyedüli helyes döntést hozták meg.

Elmondta a Fidesz-mantrát arról, hogy szánalmasnak tartja, hogy a Néppárt a járvány helyett a „kiszorítósdival” és „felfüggesztősdivel” van elfoglalva.

Szerinte mindez azt jelenti, hogy

másodrangú európai polgárokká akarják változtatni azt a kétmilliónyi magyar szavazót, aki a Fideszt támogatja.

Deutsch szerint ez elfogadhatatlan, ezért léptek ki a frakcióból.

Elmondta, hogy az a tizenkilenc képviselő, aki nem szavazott a jogszabálymódosítás-mellett, rendkívül karakán és bátor, és még ilyen vészterhes időkben is kiáll a valódi kereszténydemokrata értékek mellett.

Hozzátette: felháborítónak tartja, hogy a pártcsaládtól nem segítséget kap a magyar kormány ezekben a nehéz időkben, amikor ekkora felelősséget kell viselni a járvány miatt, hanem „pitiáner politikai áskálódással” vannak elfoglalva.

A Fidesz szerinte a védekezéssel kíván foglalkozni, az

„ilyen kicsinyes politikai haccacárét maguk mögött hagyják.”

Ezután kissé belekeveredett a mondandójába, nekünk nem igazán sikerült kihámozni, hogy mit szeretett volna mondani, ezért szó szerint idézzük:

„az Európai Néppárt kudarcot kudarcra halmozó elnöke, Donald Tusk most érezte elérkezettnek az időt, hogy abban az egyfajta hatalmi vákuumban, amikor Angela Merkel német kancellár már nemcsak, hogy nem elnöke a párton belül meghatározó helyzetben levő CDU-nak, de bejelentette, hogy távozik, ő biztos, hogy nem lesz már kancellár, és az új CDU-elnök Armin Laschet még csak most foglalta el a székét, még nincs megerősítve abban a pozíciójában, hogy ő lesz a kancellárjelölt, és nagyon bízunk persze abban, hogy végül aztán ő lesz Németország új kancellárja, de ebben a helyzetben a maga lengyel belpolitikából fakadó ellenőrzéseitől vezettetve célt tud érni.

Egyetlenegy dologgal foglalkozik a Néppárt 2020 novemberében, egész pontosan 2019 novemberében hivatalba lépett új elnöke, Donald Tusk, hogy a Fideszt kiszorítsa a Néppártból.”

Kommentben várjuk a megfejtéseket.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz visszamehet-e a néppárti frakcióba a későbbiekben, Deutsch Tamás úgy reagált:

„soha nem mondd, hogy soha.”

Íme a videó, érdemes végignézni:

(Hír TV nyomán)

 

Valódi Hírek