Szégyen: A 195 ezer pedagógusból csak 6 ezret oltottak be Orbánék eddig

Ennyit a tanárok megbecsüléséről.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szerint eddig a pedagógusok 38 százaléka regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra, közülük pedig 6 ezren kapták meg az oltást – válaszolta az EMMI az ATV kérdésére.

A köznevelésért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán még januárban azt mondta, hogy a pedagógusok közül is elsőként a 60 év felettiek és a krónikus betegek kaphatják meg az oltást.

Maruzsa február elején azt kérte a pedagógusoktól, hogy minél többen regisztráljanak az oltásra, és adják meg a személyes adataikat a kormánynak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a saját felmérésükre hivatkozva azt állítja, hogy az általuk megkérdezett 1674 oktatásban dolgozó 84 százaléka beoltatná magát, de csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával.

A PDSZ szerint a szaktárca egyébként a 38 százalékos regisztrációs adatot jogellenesen szerezhette meg.

Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja elmondta:

„A Nemzeti Tájékoztatási Központ, amikor a regisztrációt kérte nem kérdezett rá munkakörre.

Azt csak úgy lehetséges kikukázni, ha valaki különböző adatbázisokat összekapcsol, ezt Maruzsa Zoltán be is vallotta. Ez véleményünk szerint teljességgel jogellenes.”

(atv.hu)

Valódi Hírek