Autóval üldözték az újságírót, aki megpróbálta kideríteni, kik jöttek haza a NER luxusrepülőjével

Filmbeillő jelenetekről számolt be az újságíró.

Mi is több alkalommal beszámoltunk arról, hogy a Bombardier Global 6000 típusú luxus magánrepülőgép idén már több alkalommal is tett külföldi utazásokat, így többször megfordult a Maldív-szigeteken, illetve Dubajban is már megfordultak vele.

A NER luxusrepülője legutóbb február 28-án, vasárnap hajnalban, 4:57-kor tért vissza Liszt Ferenc repülőtérre a Maldív-szigetekről. A gépet az Alfahír munkatársa is a helyszínen várta, hogy kiderítse, kik voltak azok, akik a világjárvány közepén is a turistaparadicsomba tett látogatásokról térnek haza.

Az újságíró azonban beszámolója szerint nem járt túl sok szerencsével. Mint írja:

„Kisbusszal beálltak elém, hogy ne láthassam, kik szállnak ki a gépből. Többször elsétáltak előttem esernyővel a biztonságiak, majd be is néztek a kocsimba, hogy mit csinálok. Amikor végre kiszálltak a személyek, akkor meg sima kézi zseblámpával villogtak, hogy véletlenül se sikerüljön képet lőnöm”.

A repülő utasai ezt követően a repülő utasai autóba szálltak, és egy piros lámpát is figyelmen kívül hagyva elindultak a Ferihegyi úton. Az Alfahír szerint kollégájukra ez idő alatt tapadt rá egy másik autó, ami egészen a Határ útig követte őt.

„Ekkor elkezdtem cikkcakkban közlekedni, kis utcákba behajtani, de továbbra is mögöttem voltak. Cseles manőverekkel az egyiket sikerült leráznom, de a Mercedes, ha gyorsítottam, ő is gyorsított, ha lekanyarodtam, ő is lekanyarodott

Egy kisteherautó megelőzésével sikerült megzavarnom, és hirtelen elvesztett a sofőr. Gyorsan leparkoltam és lekapcsoltam a lámpákat, de megint kiszúrt és mellém hajtott, majd továbbment. Tettem még pár kört, hogy biztosra vegyem, nem fognak hazáig utánam jönni” – olvasható a beszámolóban.

Az OE-LEM lajstromszámú magángépet egyébként Orbán Viktor is használta már, hogy focimeccsekre utazzon, illetve Mészáros Lőrinc és Garancsi István is utazott már a fedélzetén.

(Alfahír nyomán)

Valódi Hírek