Prof. Dr. Szijjártó Péter szerint most már Brüsszel is az emberek életével játszik

Hiába, aki tud, az tud.

Nem engedjük meg sem Brüsszelnek, sem a magyar baloldalnak, hogy elvitassák a magyar szakemberektől azt a képességet és azt a jogosultságot, hogy eldönthessék, a vészhelyzetben Magyarországon milyen oltóanyagot lehet használni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter a bécsi ötök külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóan kiemelte: a vakcina jelenti az igazi megoldást a koronavírus-járványra.

Ezért oltóanyag, sok oltóanyag és biztonságos oltóanyag kell, utóbbi kapcsán pedig az Európai Gyógyszerügynökség, vagy – a vészhelyzetre való tekintettel – a nemzeti hatóságok hozhatnak döntéseket, amelynek elvitatása az európai szabályokkal szembemenő álláspont.

A tárcavezető hangsúlyozta:

nem engedhetjük meg Brüsszelnek azt, hogy politikai ideológiai vitát csináljon a vakcinakérdésből, hogy politikai nyomásgyakorlásra használja fel a vakcinabeszerzéseket, mert ezzel az emberek életével játszana.

Akik lebeszélik a magyar embereket az oltásról, ezáltal az életüket sodorják veszélybe, és ez megengedhetetlen – szögezte le.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a keleti vakcinák nélkül nagy bajban lennénk, ugyanis ha hazánk nem vásárolt volna efféle oltóanyagot, akkor május végéig 3,5 millióval kevesebben kerülnének beoltásra, továbbá jelezte, hogy jelenleg is úton van 280 ezer orosz vakcinadózis, amely

az oltóanyagok beszerzése óta a második legnagyobb vakcinaszállítmánynak felel meg.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy

a járványhelyzetre való tekintettel a közép-európai országok még inkább egymásra vannak utalva, főleg mivel komoly korlátozó intézkedések lépnek életbe ismét, amelyek gondot okoznak az embereknek, és nehézséget a gazdaságnak.

Annak érdekében tehát, hogy a nehézségeket a minimálisra szorítsák, koordinálni kell a lépéseket, főleg amiatt, hogy a gazdaság működéséhez szükséges teherszállítás és az ingázók közlekedése továbbra is a lehető legkevesebb akadállyal szembesüljön – magyarázta a miniszter.

Emellett pedig azért is fontos – fűzte hozzá – mert Magyarországnak Ausztriával, Szlovéniával, Csehországgal és Szlovákiával 30 milliárd eurót meghaladó kereskedelmi forgalma van.

Valódi Hírek