Elsírod magad: Minden eddiginél meredekebb interjút adott a Mandinernek Nagy Feró

Azt is elárulta például, hogy meg szokta dicsérni Istent.

„Régi, több évtizedes szimpátia köt Orbán Viktorhoz, az új kedvenc politikusom mégis Szijjártó Péter” — mondta Nagy Feró a Mandiner print kiadásának adott születésnapi nagyinterjújában.

A zenész nemrég töltötte a 75. évét, ebből az alkalomból kérdezte a 2022-es választásokról, járványról, Istenről és politikai nézeteiről a lap.

A Beatrice frontembere ismét elmondta, mennyire örült az Orbán Viktortól születésnapjára kapott fügepálinkának, hozzátéve, hogy a karmelita kolostor kertjében áll néhány fügefa, biztosan onnan származik, ezért kapott csak olyan keveset belőle.

„Biztos csak a legfontosabb embereknek jut belőle”

— mondta nevetve.

Elmondta, hogy ő ugyan bátran vállalja kormánypárti nézeteit, de szerinte Orbán igazi rajongói inkább félnek kiállni a véleményükkel, mert a túloldalról eszméletlen támadás érné őket. Hozzátette, hogy ő inkább élvezi ezt.

Elmondta, hogy bár több évtizede szimpatizál a miniszterelnökkel, kedvenc politikusa mégis Szijjártó Péter.

„Olyat még nem láttam, hogy egy külügyminiszter kiáll, és azt mondja egy másik, hazánkat vegzáló országnak, hogy elmentek ti a büdös francba.”

— fogalmazott. A választásokkal kapcsolatban kifejtette, hogy drukkol Orbánnak, és végső soron az a lényeg, hogy

az 51 százalék legyen meg.

A szélsőséges baloldali nézetek elszomorítják a nemzet csótányát, akinek az SZFE-s tüntetésekről is van véleménye:

szerinte a fiatalok lázadását akkor is komolyan kell venni, ha ő maga nem ért egyet velük. Felteszi mindazonáltal a kérdést, hogy ezek a diákok vajon tényleg azt mondják-e, amit gondolnak, vagy azt, ami mások mondatnak velük.

Szerinte az elmúlt harminc évben irányított lett a lázadás, szinte már megkövetelik. Elmondta, hogy neki azt vetik a szemére, hogy annak idején a kommunizmus ellen lázadt, most meg a miniszterelnök pálinkáját issza, de erre is van válasza:

„Nem azért küzdöttem, hogy káosz legyen, hanem hogy rendben legyen ez az ország.”

Az újságíró a tehetségkutatókban vállalt szerepéről és a celebkedésről is kérdezte. Szerinte mindenki maga dönti el, hogy milyen képet alakít ki magáról a nyilvánosságban. Ő maga eleinte tiltakozott a tévés szereplés ellen, aztán

annyi pénzt ajánlottak neki, hogy mégis elvállalta.

A tehetségkutatókban szerinte az a lényeg, hogy a szereplők igazi teljesítményt nyújtsanak, és megtalálják a saját dalaikat, ilyen például az Ismerős Arcoktól a Nélküled.

Arról is beszélt, hogy a rendszerváltás után hogyan kóstolt bele maga is a politikába: az első szabad választáson még az SZDSZ-re szavazott, de amikor kritikát fogalmazott meg velük szemben, akkor szerinte egyből azt mondták róla, hogy kormánypárti lett.

Az 1994-es MSZP-SZDSZ koalíció óta ezerszer látta már a baloldaltól a választók megtévesztését és átverését.

Szerinte az utolsó normális politikusunk még Horn Gyula volt.

„Ő, ha valamire azt mondta, piros, az legfeljebb vörös volt, de nem sárga vagy zöld.”

— fogalmazott.

A mai kiélezett vitákkal kapcsolatban elmondta, hogy ő hisz abban, hogy nem lehetetlen egymással szót érteni, de hamar meggondolja magát, amikor azt látja, hogy a parlamenti ülésen tombolnak egyes képviselők.

„Miért nem lehet nyugodtan, csendesen lefasisztázni a jobboldalt, miért kell hozzá ordítani?”

— tette fel a kérdést.

A járvány alatt nehéz helyzetbe került zenészekkel kapcsolatban elmondta: neki szerencséje van, mert műsort vezet és filmben szerepel, de ez nem az ő érdemes, mert az Isten gondoskodik róla.

Ha már szóba jött a hit, elárulta, hogy be szokott menni a templomba egyedül imádkozni, de nem a bűneit sorolja, hanem megdicséri Istent.

„A tusványosi kis katolikus templomban például azt kértem tőle, segítsen jó koncertet csinálni. Olyan buli lett utána, hogy beszarás!”

— mesélte.

Európa védelméről is beszélt: fontosnak tartja a határaink védelmét, mert azt látja, hogy Nyugat-Európában már üldözik a keresztényeket.

„Azért én félek ettől, A migrációt se támogatom.”

— mondta, hozzátéve, hogy bőven van itthon is megoldanivaló, segítsük inkább a magyar szegényeket.

(Mandiner nyomán)

(kiemelt kép: InfoStart)

 

Valódi Hírek