Baj van: Veszélybe került a kereskedelmi ellátás a harmadik hullám miatt, rengeteg a fertőzött dolgozó

Segítséget kértek Káslertől, hogy vegyék előre őket az oltási sorrendben.

A járvány újabb hulláma már a napi működést veszélyezteti a kereskedelemben. A fertőzés ugyanis a sokak által látogatott élelmiszerboltok alkalmazottainak körében terjed a leginkább – írja a Magyar Nemzet.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak elmondta, levélben kértek segítséget Kásler Miklós egészségügyi minisztertől azért, hogy

az élelmiszerboltokban dolgozó kollégák mielőbb védettebb közegben dolgozhassanak, és hozzá tudjanak jutni a vakcinához.

A főtitkár szerint a boltosok a napi 8–10 órás műszakokban, hétvégéken pedig a fokozott, gyorsan cserélődő vásárlótömegben különösen ki vannak téve a megfertőződés veszélyének, ezért számukra minél hamarabb elérhetővé kellene tenni a védőoltást.

Neubauer szerint az elmúlt napokban több helyről azt a hírt kapták, hogy a kiskereskedelmi egységekben megugrott a koronavírus-fertőzések száma.

„Ami ha tovább nő, már rövid távon veszélyeztetheti a most is korlátozott nyitvatartást”.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes tegnap este a Hír TV-ben beszélt arról, hogy indokoltnak látná, hogy az üzletek nyitva tartását korlátozzák egy kéthetes periódusra azzal, hogy csak a létfontosságú élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták maradjanak nyitva.

Galgóczi szerint sokat javítana a járványhelyzeten, ha két hétre bezárnák a plázákat, illetve az általános iskolák is átállnának digitális oktatásra.

A legfrissebb járványügyi adatok szerint egyébként Magyarországon az elmúlt 24 órában 4948 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, 107-en veszítették életüket a betegség következtében, illetve 5282 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 482-en vannak lélegeztetőgépen.

(Magyar Nemzet nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

Szlovákiában már az ABC-eladókat és a buszsofőröket oltják a hétvégén

Valódi Hírek