Nyílt levélben figyelmezteti Orbánt a PDSZ: Veszélyben a pedagógusok egészsége!

Arra kérik a miniszterelnököt, tegye félre a politikai megfontolásokat.

Nyílt levelet tett közzé a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya. Arra kérik a kormányt, hogy

teljes körűen rendelje el a digitális tanrendet valamennyi köznevelési intézményben a koronavírus-járvány miatt.

A szakszervezet szerint az intézmények jelentős része már érintett, ugyanis egyre többet kell részlegesen vagy teljes egészében bezárni a járvány terjedése miatt. Egyre több dolgozó betegszik meg, emellett a tanulók és hozzátartozóik egészsége is veszélyben van.

Levelükben felhívják a figyelmet, hogy

a pedagógustársadalom jelenlegi átlagéletkora 54 év,

köztük pedig sok a krónikus beteg. Ennek ellenére mégsem szerepelnek kiemelt helyen a közoktatásban és köznevelésben dolgozók az oltási tervben.

A PDSZ szerint a digitális munkarend elrendelésével visszajárulhatnak a járvány visszaszorulásához. Azt is leírják, hogy a megfelelő átoltottság elérésével nemcsak az általános iskolák, de a középiskolák is folytathatnák a jelenléti oktatást.

A szakszervezet arra kéri a miniszterelnököt, hogy a járvány idején tegye félre a politikai megfontolásokat. Úgy vélik, a véletlenszerű iskolabezárások nehéz helyzetbe hozzák a szülőket. Ezzel szemben abban az esetben, ha szervezetten valósulna meg az online oktatás, akkor a családok is fel tudnának készülni a helyzetre.

A PDSZ azt kéri a kormánytól, hogy

nyújtson támogatást a gyermekeikkel otthon maradó szülőknek és munkáltatóiknak.

A munkahelyek védelmének érdekében egyébként az Európai Unió forrást biztosított.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek