Novák Katalin úgy jelentette be az ingyenes bölcsődét, hogy azért már évek óta nem kell fizetni

A bölcsőde évek óta ingyenes a nagycsaládok számára.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán jelentette be, hogy ingyenessé teszik a három vagy több gyermeket nevelő, dolgozó szülők számára a bölcsődéket. Így az ingyenes bölcsődei elhelyezésnek és étkeztetésnek köszönhetően Novák szerint havonta, gyermekenként akár 10-17 ezer forinttal több marad a családoknál.

A bejelentéssel kapcsolatban az erdmost.hu megkereste a helyi bölcsődét, hogy az hogyan érinti az érdi bölcsődébe járó gyerekek szüleit. Kunszabó Gergelyné Andrea, a Pöttömsziget Bölcsőde vezetője azonban elmondta, nincs szó újdonságról, hiszen a kedvezmény már évek óta érvényben van.

„A három-vagy többgyerekes családok számára teljesen ingyenes a bölcsőde évek óta. Én 2017. szeptember 1-je óta vagyok vezető ebben a bölcsődében, és már akkor is az volt a gyakorlati alkalmazás, hogy a három vagy több gyermeket nevelők családok számára teljesen térítésmentes a bölcsődei ellátás”

– mondta a bölcsődei vezető

(erdmost.hu)

Valódi Hírek