Most érkezett: Március közepén kinyithatnak az éttermek Orbán laborjában

Ezért persze áldozatokat is kell hozni.

Március 15-én nyitnának az osztrák vendéglátósok, amennyiben a feltételekben sikerül a kormánnyal megállapodást kötni — írta meg az ORF.at Magyarok.

Az egyeztetések február 22-től egész héten folynak a szakma képviselőivel, akik vállalnák, hogy rendszeresen teszteltetik dolgozóikat, és a vendégek friss teszteredményeit is ellenőrzik.

Az éttermek részben a második lezárás előtti állapothoz térnének vissza a terv szerint, tehát biztosítanák a kétméteres távolságot az asztalok között, mindenki számára kötelező lenne az FFP2-es maszk, a vendégeket pedig regisztrálnák.

Ezeket a feltételeket a társadalom is elfogadja, egy felmérés szerint

az emberek 81 százaléka vállalná a tesztet azért, hogy vendéglátóipari egységeket látogathasson.

A vendéglősök azt mondják, hogy a nyitás akár előnyös is lehet a járvány terjedésének szempontjából, hiszen a fertőzések fele magántalálkozókon történik a statisztikák szerint.

Így a családi összejövetelek is ellenőrzött térbe kerülhetnének — érvel a szakma.

A vállalkozók azt szeretnék elérni, hogy legalább este 10 óráig nyitva maradhassanak. Így a vendéglátóhelyek 60-70%-a tudna élni a feltételes nyitás lehetőségével.

(ugytudjuk.hu/orf.at nyomán)

(kiemelt kép: France24)

 

Valódi Hírek