Vidnyánszky szerint rettegnek az SZFE új tanárai a megbélyegzéstől, ezért nem jelentették még be a neveiket

Hazugsággal és ferdítéssel teli interjút adott a színházpápa a Magyar Nemzetnek.

Félnek az SZFE új tanárai, hogy földönfutóvá teszik őket, ezért nem jelentették még be a neveiket — mondta Vidnyánszky Attila a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Vidnyánszky elmondta azt is, hogy a tavalyihoz képest 5 %-kal többen, 1200-an jelentkeztek az egyetemre. Azt az apróságot azonban elfelejtette megemlíteni, hogy

tavaly 9 szak indult, idén viszont 16.

Erről itt írtunk. Elmondta: mindössze 4 hallgató hagyta el az egyetemet, és többen vannak, akik passziváltak, de ez nem feltétlenül a modellváltás miatt van így, a járvány miatt is lehet.

Azt szintén nem tette hozzá, hogy a tavaszi félévre 86-an passziváltak, míg átlagosan ez a szám 5, ezt az Egyetem oktatója, Kárpáti Péter írta ki a Facebook-on pár napja:

Az új egyetemi működéssel kapcsolatban elmondta, a filmes hallgatók órái már ebben a félévben átkerülnek a Duna TV egykori, Mészáros utcai épületébe, az Ódry Színpad helyett pedig az Uránia Nemzeti Filmszínház nagytermében fogják mostantól tartani a vizsgaelőadásokat.

Vidnyánszky szót ejtett arról is, hogy az új kuratórium ellen tiltakozó Freeszfe Egyesület a színházi szakma megosztására törekszik, ennek érdekében „elfoglalnak egy zeneiskola számára felújított épületet”.

Az interjúban arról sem beszél, hogy

az egyesület időközben lemondott az épületről.

Kifejti továbbá, hogy az SZFE új oktatói annyira félnek a megbélyegzéstől, hogy neveiket emiatt nem jelentették még be.

„Kiadták a parancsot, hogy földönfutóvá kell tenni bennünket. Ennél gyilkosabb szavakat nehéz elképzelni”

— fogalmazott.

A külföldi vendégoktatók nevét azért nem árulja el, mert szerinte nemzetközi hadjárat indulna ellenük.

 

Valódi Hírek