Brutális csapás a NAV-tól: Hatalmas büntetést szabtak ki Iványi Gábor egyesületére

Nem kizárt, hogy emiatt márciusban nem tudnak bért fizetni.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyes intézményeire 246.131.000 (ebből 90.000.000 forint késedelmi büntetés) forintos büntetést szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A most kiszabott hátralék az egyes intézmények bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti – derült ki az Oltalom Karitítav Egyesület hétfőn közzétett Facebook-bejegyzéséből.

„Azt az összeget, ami jogosan járna, és évek óta mégsem kapjuk meg, mi sem tudjuk visszafizetni járulék vagy más tartozás formájában”

– írják.

Hozzátették, a tőlük elvett pénzből nem egyházuk hitéleti tevékenységét finanszírozzák, „hanem a legszegényebbeknek adunk reményt gyógyulásra a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez”.

„Amennyiben a NAV nem látja be úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gáz elzárással várnia kell és szükséges a tárgyalás útjára lépnünk, és nem ad haladékot, akkor márciusban nem tudunk bért fizetni” – írják a bejegyzésben, amely emiatt mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottakról, intézményeikről nem is beszélve.

Újabb csapás a NAV-tól

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményei anyagilag ismét kritikus helyzetbe…

Posted by Oltalom Karitatív Egyesület on Monday, 22 February 2021

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/01/14/tuzifara-gyujt-adomanyokat-ivanyi-gabor-egyesulete

Valódi Hírek