Mérő László nem fogadja el az orosz és a kínai vakcinát, és azt is elárulta, miért

A matematikus már megkaphatja az oltást, de nem mindegy neki, hogy melyiket.

Könnyen lehet, hogy az orosz vagy a kínai vakcina valóban szuper, be is oltanak vele, de nyáron, a nagy nyitások után mégsem engednek majd be oda, ahová épp utazni akarok — vetette fel Dr. Mérő László matematikus, pszichológus Facebook-bejegyzésében szombaton.

A tudós azzal az Orbán-idézettel indította gondolatmenetét, amelyet a miniszterelnök Teng Hsziao-Pingtől (az egyik legnagyobb hatású kínai kommunista vezető) kölcsönzött:

„Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, csak fogja meg az egeret.”

Mérő azt írta, hogy ha még azt feltételezzük is, hogy Orbánnak igaza van, és a vakcinák valóban megfelelőek, akkor sem biztos, hogy ezt a többi ország is így fogja gondolni, amikor valaki Magyarországról kínai vagy orosz oltást igazoló vakcinaútlevéllel szeretne utazni.

A 2020 tavaszán elstartoló első járványhullámban a matematikus szerint

a legtöbben az „úgy döntöttem, hogy elhiszem” stratégiáját alkalmazták a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban,

és annak viszonylagos sikere nagyrészt ennek is volt köszönhető.

„A védekezés sikeressége első hullámban elsősorban azon múlt, hogy az ország nagy része ezt a stratégiát alkalmazta, úgy döntött, hogy elhiszi a veszélyt és követi a szabályokat akkor is, ha a kormányzat eléggé zavarosan kommunikál. Ehhez Müller Cecília személye telitalálat volt. Az ország nagymamájaként kedvesen összevissza csipogott, és ezzel megkönnyítette, hogy úgy döntsünk, az egészet elhisszük.”

— fogalmazott Mérő.

A benyomása azonban az, hogy őszre sokkal szkeptikusabb lett az ország: nehezebben tudtunk úgy dönteni, hogy mindent elhiszünk, amit a kormány a koronavírussal kapcsolatos teendőkről mond.

„A kormány nyári lazázása, a jachtozás, a második hullámra való felkészülés hiánya és a roppant ellentmondásos, következetlen kommunikáció nagyrészt lerombolta a tavaszi sikeres stratégiát. Így Európa alsó harmadába kerültünk a koronavírussal kapcsolatos statisztikai mutatókban.”

— írta. Megjegyezte, hogy Orbán ősszel még a halálesetek számával mérte a védekezés sikerességét, de

„amióta ez a mutató is valahová Deutsch Tamás szellemi színvonala és a béka segge közé süllyedt, azóta a miniszterelnök erről nem beszél.”

Az orosz és a kínai vakcinákkal kapcsolatban Mérő László úgy fogalmazott, hogy ő továbbra is megpróbálja az „úgy döntöttem, hogy elhiszem” stratégiáját követni, de amikor elképzelte, hogy mi fog történni azután, hogy ezek valamelyikével beoltják, súyos problémákba ütközött.

Orbán Viktor azt nem ígérte meg, hogy ha valamikor majd külföldre, mondjuk akár csak Nyugat-Európába vagy Romániába akarok utazni, akkor ott el fogják fogadni, hogy valóban be vagyok oltva.”

— fogalmazta meg kételyeit. A tudós elképzelhetőnek tartja, hogy azok az országok, ahol nem engedélyezték soron kívül a keleti vakcinákat,

nem is fogadják majd el az azokkal való beoltottságot.

Hozzátette, hogy Orbán az utóbbi időben különben is elég sok borsot tört az uniós vezetők orra alá,

„így már csak a kölcsönkenyér visszajár elve miatt is előfordulhat, hogy néhány helyen nem nagyon igyekeznek majd megértőnek lenni a számukra egzotikus vakcinák iránt.”

— írta a bejegyzésben.

„Ezért amíg az EU nem engedélyezi, addig én nem fogadom el ezeket a vakcinákat, pedig elhiszem, hogy valóban szuperek, sőt még jobbak is, mint a Karikó asszonyság találmányára alapozottak. De én beérem azokkal. Amint elérhetőek lesznek számomra, már oltakozom is.”

— zárta sorait. A teljes bejegyzést itt tudod elolvasni:

 

Valódi Hírek