Gyurcsány: Megtanultunk a viharban is járni, és közel vagyunk a célunkhoz

A DK elnöke szerint sokáig tartott, amíg mindenki megértette, hogy egy diktatórikus rezsimmel szemben csak közös erőként van esélye az ellenzének.

Tizenhetedik alkalommal tartott évértékelőt Gyurcsány Ferenc, Magyarország 2004 és 2009 közötti miniszterelnöke, a Demokratikus Koalíció vezetője.

A szombat délutáni rendezvényent a járványhelyzet miatt közönség nélkül tartották.

Gyurcsány Ferenc beszédében kifejtette: a tavalyi év főszereplője a vírus és a védekező ember volt. Közülük tavaly még a vírus állt győzelemre, most mindenki azon dolgozik, hogy ez idén megforduljon.

A járványhelyzet miatt tavaly többet telefonáltunk, interneteztünk, megtanultunk a számítógépen dolgozni. Sok minden megy online, de valami mégis hiányzik: az érintés, a gesztusok, a közelség, az emberi kapcsolatok.

Egy év bezártság után már azt érezzük, hogy pokolian nehéz így az élet, nem erre vagyunk kitalálva.

Gyurcsány szerint ha a vírus globálisan támad, akkor globálisan kell védekezni is: az országoknak egy sor dologban együtt kell működni, mert csak együtt győzhetünk.

A kormány járványkezelését kritizálva kifejtette: szeretnénk, ha beavatnánkak minket a dilemmákba, adatokba. Gyermekei vagyunk a hazának, de nem vagyunk gyermekei a kormánynak, ezért nem kezelhetnek minket gyermekként – nyomatékosította.

„Igényt tartunk arra, hogy tudjuk, mivel állunk szemben, milyen lehetőségeink vannak, miből tudunk választani. Felnőtt emberek vagyunk, ez a saját hazánk, és azt várjuk el, hogy a kormány partnernek tekintsen minket!”

– fejtette ki.

A DK elnökse szerint a magyar kormány a sok kitalált ellenség után most szembetalálkozott a valósággal, és a valóság vereséget mért rá.

Az oltásról szólva Gyurcsány elmondta: minden polgártársának azt javasolja, hogy

oltassa be magát,

így vigyázva önmagára és a többiekre, ezt diktálja a felelősség.

Hogy milyen vakcinával? „Olyannal, amelyet az európai szakhatóság engedélyezett. Nem azzal, amit a magyar külügyminiszter engedélyezett, mert ha jól tudom, neki nincs ilyen képesítése.”

Gyurcsány Ferenc a 17. évértékelő beszédén

Az egyetemek modellváltásáról kifejtette: az nem más, mint

a felsőoktatási vagyon ellenérték nélküli magánkézbe adása,

a kormány barátai részére.

A Fidesz célja, hogy ideológiai-szellemi börtönökké változtassák az egyetemeket, mi ebben szemben állunk velük, és ezt a szellemi polgárháborút meg kell vívni, dicsőség az SZFE-es hallgatóknak, akik példát mutattak kiállásból – tette hozzá.

Gyurcsány felhívta a figyelmet arra is, hogy Orbánék politikai szövetségese, az abortuszellenes lengyel kormánypárt épp arra kötelezi a várandós anyákat, hogy életképtelen magzatot is megszüljenek, majd az ezzel szembeni kritikákra válaszul „sírószobákat” hoznak létre az anyák számára.

„Ez lenne a keresztényi politika? Ez lenne a szeretet? Ennél embertelenebb dolgot keveset tudok elképzelni”

– kommentálta Gyurcsány, aki szerint a szabadság legfontosabb része a szeretet szabadsága.

A közhatalomnak pedig nincs felhatalmazása arra, hogy beleszóljon, hogy ki, kit, hogyan szeret.

„Foglalkozzatok a saját családotokkal, a miénkkel majd mi foglalkozunk!”

– üzente Orbánéknak.

Gyurcsány az ellenzék ügyeire térve kifejtette: megszületett Orbán rendszerének hazafias, európai ellenzéke.

Hosszú idő kellett arra, hogy mindenki megértse: Magyarországon nem demokratikus versengés zajlik. Egy diktatórikus rendszerrel szemben kell fellépnie az ellenzéknek, amire csak akkor van esélye, ha közös erőként mutatja meg magát.

Az ellenzéki politikusok felismerték a közös hazafias kötelezettséget, és az elmúlt hónapokban ritkán látott eleganciával, nagyvonalósággal beszélnek egymással: szivárogtatás, komoly konfliktus, vita nem került nyilvánosságra, mert vigyázunk egymásra – tette hozzá.

Az útra, amit eddig megtettünk, okunk van büszkének lenni – fogalmazott Gyurcsány, aláhúzva, hogy a DK ennek a közösségnek egy erős, egyenrangú része.

„10 éve alakultunk, sokat nem adtak volna értünk, mégis itt tartunk, van nagyjából egymillió szavazónk”

– mondta a DK elnöke, aki szerint ez úgy történhetett meg, hogy

„megtanultunk viharban is járni, mégis egy irányba menni. Mióta létezünk, csak ellenszélben megyünk. Nagyon sokáig ellenszél jött minden oldalról, de bírtuk.”

Gyurcsány szerint a DK sikerének titka, hogy ez a párt születésétől kezdve a Fidesz legádázabb ellenfele, semmilyen üzleti-politikai kapcsolatban nem áll vele, nincs, amivel minket megzsarolják őket.

A pártelnök szerint a DK Magyarország legeurópaibb pártja, amely egy föderatív Európáért küzd,

ez egy világos, egyenes vonalú politika.

Gyurcsány reménykeltőnek nevezte Joe Biden győzelmét, szerinte világszerte visszaszorulóban vannak a nacionalista, populista politikusok.

„Azt kívánom Magyarországnak, hogy a megmaradáshoz válasszon olyan jövőt, amelyben sikeres tud lenni. Adjon erőt és támogatást a rendszer demokratikus ellenzékének, annak bármelyik pártjának.

Egy jobb országot fogunk teremteni: normalitást, életet, elfogadást, könnyebb lesz itthon lenni a hazában. Hazafias, európai kormányunk lesz, ha önök segítenek, és közel vagyunk a célhoz”

– zárta beszédét a DK elnöke.

A videót >>IDE KATTINTVA<< tudod megnézni. .

Valódi Hírek