A háttérben nyírja egymást Orbán két főembere — Pattanásig feszült a helyzet

Titánok harca.

Néhány napja mi is megírtuk, hogy Matolcsy György jegybankelnök sorozatban sokadik kormánykritikáját fogalmazta meg a Növekedés.hu-n megjelent írásában. A jegybank elnök ebben többek között arról értekezett, hogy

    • Magyarországnak nincs egységes és világos jövőképe, ahogy hosszútávú versenyképességi programmal sem rendelkezik
    • „felmérhetetlen rejtett veszteségnek” tartja azt, hogy a kormány állami beruházásokkal próbálja újraindítani a gazdaságot
    • szerinte még a románok, a baltiak és a lengyelek is sikeresebben zárkóztak fel az európai életszínvonalhoz, mint Magyarország
    • illetve megjegyezte azt is, hogy 1998 és 2002 között Magyarország sokkal jobban teljesített az uniós felzárkózást tekintve

Az éles kritikát megfogalmazó írását megelőzően viszont Matolcsy már tavaly decemberben sem beszélt mellé, amikor a kormány járványkezelése került szóba. A Monetáris Tanács decemberi kamatdöntő ülésén például kijelentette, a kormány tehet arról, hogy a gazdasági visszaesés 6-6,5 százalék lett a második hullám alatt, holott korábban 3 százalékkal számoltak.

A gazdaságot és a járványkezelést érintő sorozatos kritikákra mindeddig nem reagált a kormány, ahogy Varga Mihály pénzügyminiszter sem szólt vissza a jegybankelnök szavaira.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pénzügyminiszter és Matolcsy György között a kulisszák mögött nem lenne feszültség.

A 444.hu ugyanis észrevette, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke nemrég olyan írásbeli kérdést tett fel Vargának,a amelyben Matolcsy György konkrét szavait idézve azt írta, hogy a magyar gazdasági vezetést egyre gyakrabban éri kritika, hogy elmaradt Nyugat-Európától, sőt már a balti országok is megelőzték.

„Ezzel kapcsolatban olyan vélemények láttak napvilágot, miszerint „ Magyarország ma nem rendelkezik egységes és világos jövőképpel”, illetve, „ Magyarország nem rendelkezik hosszútávú versenyképességi programmal, egy ezt gondozó hatékony intézményi hálóval, valamint egy visszacsatolást is végző, kiigazító döntéshozatallal” – dobta vissza Matolcsy szavait az MSZP politikusa, aki többek között arról érdeklődött Varga Mihálynál, hogy

  • egyetért-e azzal, hogy a magyar gazdaság jövőkép nélkül marad le a román, a lengyel és a
    balti gazdaságok mögött?
  • vagy, hogy mi a véleménye azon állításról, amely szerint Magyarország nem rendelkezik hosszútávú
    versenyképességi programmal?

Tóth Bertalan írásbeli kérdésére a szokásostól eltérően nem a Pénzügyminisztérium egyik államtitkára, hanem maga Varga Mihály válaszolt, aki feltehetően tisztában volt azzal, hogy az MSZP-s politikusa a jegybank elnökét idézte.

Így válaszában nemcsak Tóthot, hanem közvetetetten Matolcsy Györgyöt is durván kiosztotta.

„Az Ön által idézett véleményekkel szemben az elmúlt évek átlagában a magyar gazdaság nem lemaradó, hanem dinamikus növekedési pályán van”

– kezdte levelét Varga, aki szerint az elmúlt öt évben a magyar gazdaság 4,1 százalékos növekedést ért el.

A pénzügyminiszter emellett kitért arra is, hogy 2010 óta folyamatos a felzárkózás Nyugat-Európához. A magyar beurházásokat tekintve pedig Magyarország harmadik éve listavezető.

„Ennek kapcsán tévedés Frakcióvezető Úr kérdésbe foglalt állítása a magyar gazdaság lemaradásáról” – reagált Varga Matolcsy állítására.

Hozzátette: ahogy az is tévedés, hogy a magyar gazdaság lemaradt volna az Unióban, Magyarország ugyanis visszaelőzte Szlovákiát a GDP-t tekintve, sőt a balti államokat, illetve Romániát és Lengyelországot is megelőzi.

A jövőkép hiányával kapcsolatban Varga Mihály azt írta, hogy a kormányprogram már a kezdetektől világos: Magyarország az Európai Unió 5 legjobb állama között legyen.

„A kormány ennek megvalósításáért azóta is következetesen dolgozik. Lehet ezzel politikai szimpátia és sértettség alapján is egyetérteni vagy tévesnek tartani, de eltagadni valótlanság” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

 

Valódi Hírek