Ezért tartunk itt.
A covid-világjárvány ügyében Magyarországon nagyon félrecsúszott a tudományos tartalmak kommunikációja.
A kormányzati kommunikáció az elmúlt évben egyszer sem próbált meg tudományos információt átadni. A kormányfő a tőle megszokott szlogenszerű háborús retorikát folytatta, azonban soha egyszer sem támaszkodott semmilyen tudományos forrásra kommunikációjában.
Utoljára például azt hallhattuk Orbán Viktortól, hogy ő azért bízik a kínai vakcinában, mert „a kínaiak ismerik a legrégebben a vírust”. A jó oltás kifejlesztése azonban nem azon múlik, hogy egy-két hónapig Peking el tudta titkolni az induló járványt és közben elkezdett vakcinákon dolgozni.
Az ilyenfajta kommunikációval a kormány lebecsüli a lakosság értelmi képességeit, de még annál is nagyobb gond, hogy azt is eléri, hogy az emberek minden járvánnyal kapcsolatos információt kételkedve fogadjanak.
A tudomány és a politika munkamenete között nagy a különbség: a politikában kell provokálni és perszonalizálni; a tudományos témákban ez szükségtelen.
Így nyilvánvaló, hogy az üzeneteket speciális, érthető, mégis tudományos igényességű formában kell átadni a fogyasztónak: ezt a kormány nem tette meg, a média pedig azért tapogatózik a sötétben, különösen a Magyarország-specifikus tudományos tartalmakat illetően, mert ezek nem elérhetőek.
Németországban például azt láthatjuk, hogy Angela Merkel bátran beszél a vírus reprodukciós rátájáról, a nyájimmunitás mutatójának vírusmutáció függő változásáról: ez annak köszönhető, hogy
a média ezeket a fogalmakat átadta a lakosságnak.
Az országban tavaly február 26 óta sugározzák az MDR Középnémet Rádión a „Coronavirus-Update” című műsort; már tavaly májusra 40 millióan hallgatták meg valamelyik adást.
Az adás állandó vendége, aki a kezdetekkor fél órát beszélt, újabban pedig akár két óra műsoridőt is kap, Christian Drosten, aki a 2003-as SARS-járvány alatt kezdett a koronavírusokkal foglalkozni, és a berlini Charité kórház virológiai laborjának vezetője.
380 tudományos publikációjából 158 címében szerepel a „koronavírus” szó. Lehetne azt mondani, hogy a németeknek szerencséje van, hogy Drosten pont a fővárosukban dolgozik, de ez nem egészen így van.
Christian Drosten Néemtország legismertebb virológusa a Spiegel címplapján
A Középnémet-Rádiónak is megvan a maga nagyon sikeres podcastja Alexender Kekulé virológussal, illetve a délnémet csatorna is jelen van a koronavírus-podcastok piacán. Ezek az adásokpontosan beszámolnak az éppen aktuális tudományos konszenzus állásáról, nem kímélve a hallgatóságot a bonyolultabb dolgoktól sem.
A Coronavirus-Update eredetileg öt perces adásokra volt tervezve, mert a készítők úgy gondolták, hogy a hallgatóság csupán annyit képes figyelni egy jótanácsokat, pánikkeltést és megnyugtatást is nélkülöző „száraz”adásra.
Nem így volt: az adás maga megnyerte a legrangosabb német médiadíjat, Drosten pedig a legmagasabb fokozatú szövetségi kitüntetést, a „Bundesverdienstkreuzot”, a vírus elsőkénti szekvenálásáért, valamint PCR tesztek kifejlesztéséért.
Az egyesült államokban Tony Fauci személyén keresztül folyt a köz tájékoztatása, azaz ő az egyetlen központi fugura, akinek médiajelenléte van. Így rá vetítették az összes ellenpozíciót és főképp Donald Trumppal volt nagyon feszült a viszonya, aki fittyet hányt a szakemberek véleményére.
Ugyanakkor természetesen az USA-ban Fauci nem magában folytatta a diskurzust, a Twitteren megtalálhatók a további szereplők közötti viták is, de ezeknek nincsen akkora elérése, mint Faucinak, aki most, hogy Joe Biden lett az elnök, ténylegesen előtérbe került.
Más európai országokban teljes zavar volt: ahol hivatalos tudományos tanácsadó grémium volt, a tudósok politikai szereplővé váltak, ahol pedig nem volt ilyen, mint például Magyarországon,
nem tudhatjuk, hogy a politikai szereplők pontosan kiktől tájékozódnak, amikor politikai döntéseket kell hozniuk tudományos eredmények alapján.
Azaz már akkor, amikor Magyarországon a legtöbben nem is halottak még az új típusú koronavírusról, Németországban és az Egyesült Államokban a virológusok diskurzust indítottak a témában.
Anthony Fauci a Time címlapján.
Ezt persze nem tudták volna megtenni a média nélkül, amely a platformot biztosította nekik. Magyarországon ez a típusú részletes és tudományos igényességű tájékoztatás teljességgel elmaradt.
Ennek több oka lehet, ezek közül az egyik, hogy a magyar tudományos élet nem éppen virágkorát éli.
A kormánynak tanácsot adó különféle szakértők közül csak nagyon kevés a virológus.
A legismertebb közülük talán Kemenesi Gábor, PTE Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Laboratóriumának munkatársa; ő négy cikket írt, melynek a címében megtalálható a „koronavírus” szó, így szaktekintélynek kell tekinteni.
Rusvai Miklós negyvenöt tanulmány társszerője, ezek közül azonban csak kettő foglalkozik koronavírusokkal, azok is a kutyák koronavírusaival.
Szintén Orbán tanácsadói között szerepelt Tóth Sándor, aki „a Nukleáris Technikai Intézet termohidraulika csoportjában dolgozik 2005 óta. Szakterülete a CFD (Computational Fluid Dynamics) nukleáris energetikai alkalmazása”-olvasható róla a BME oldalán.
Őt az Index és más médiumok is virológusként határozzák meg, bár végzettsége szerint mérnök. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne tudna járványügyi védekezésben értékes információkat a kormány rendelkezésére bocsátani, csak nem virológusi minőségben teheti mindezt.
Jakab Ferenc valóban virológus, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Kar Biológiai Intézetének docense, a koronavírus-kutatócsoport vezetője, még a koronavírusokról is publikált, azonban a neve nem ismert különösebben.
A kormány tanácsadói között az említett neveken kívül nem virológusok, hanem egyéb tudományterületek művelői szerepelnek.
Kemenesi és Jakab aktívak a Twitteren, de 447, illetve 91 követővel igazán nem széles közönséghez szólnak. Drosten, Kekulé és Karl Lauterbach legismertebb német virológusok együtt millió feletti követővel rendelkeznek, ami a Magyarországi lakosságra vetítve jóindulattal 100.000 Twitteren virológusokat követő embert kéne, hogy jelentsen.
Az egyik legismertebb arc viszont kétségkívül a mindössze 17 Twitter-követővel rendelkező Merkely Béla, aki érdekes módon egy olyan tanulmány fő szerzője, amelynek címe „Az új típusú koronavírus járvány a magyar népességben, egy országos keresztmetszeti felmérés a Magyarországi exitstratégia támogatására.”
Hogy Merkely pontosan mely részeit írta a tanulmánynak, azt nem tudjuk, az viszont biztos, hogy Merkely 939 tanulmányt jegyez legalább társszerzőként, és 26104-szer idézték, azonban végzettségét tekintve kardiológus.
Tehát nem virológus, nem epidemológus, nem infektológus, mégis ő ad át, igaz magyar szokás szerint inkább általános, mint specifikus információkat a médiában.
Ennek az információátadásnak az eszköze a rövidítés: a hírekben persze nem szerepelhet egy teljes tudományos értekezés, ugyanakkor ennek az eredménye, hogy a járvány elején mi Magyarországon annyit kaptunk, hogy „Kínában denevért ettek és jön egy vírus, aminek a halálozási aránya 2-10% között van”. Hasonló a helyzet Merkely és az oltásokról szóló információk kapcsán.
Nálunk egyetlen kísérlet volt széleskörűen megfigyelhető: az exponenciális növekedés göbéjének magyarázata. Azt mindenhol látni lehetett, feltehető, hogy nagyjából mindenki értette is.
Ezután viszont számos új információ derült ki a vírusról és különféle tulajdonságairól, de igazából csak szalagcímeket lehetett ezekről olvasni. Így az átlag magyar olvasó, nem tudja, hogy mi jellemzi új brit variánst, a dél-afrikait és a brazilt.
Hiányoznak azok a szakemberek, akik nem annyit tudnának mondani például az orosz vakcináról a nagyközönségnek, hogy az jó, hanem ezt meg is tudják indokolni.
Mivel senki sem jelentkezett erre a feladatra, vagy ha igen, nem kapott megfelelő platformot az elvégzéséhez, megjelentek a Dr. Gődény-jellegű patikusok, vagy egyéb doktori titulussal rendelkező magukat szakembernek tettető bűnözők is.
Azonban az ő közönségük többnyire összeesküvéselmélet-hívők, így annyiban károsítják a közt, hogy pénzt szednek ki a követőikből, akik viszont nem is nyitottak másfajta információkra, mondhatni immunisak a tények ellen.
Ezek a pandémiáról szóló diskurzusban a tudományos konzenzus ellenében felépített „figurák”, csakhogy itthon könnyebb a dolguk, mert nincsen egyértelműen és láthatóan jelen az, ami „ellen” felépítik magukat.
Drosten Jens Spahn német egészségügyi miniszterrel egy szövetségi sajtótájékoztatón. Hol vannak a magyar virológusok?
Az így létrejött polarizációnak, amellett, hogy az ember azt gondolná, hogy két álláspont szembeállításából jönnek létre a jó eredmények, van hátulütője is: a tudományos diskurzusban a polarizáció a külső megfigyelő számára nem látható.
A virológusok között ugyan van véleménykülönbség, de ez olyan dolgokban jön elő, amelyek annyira szakterület-specifikusak, hogy a laikus számára nem megragadhatók. Így a média felépíti az ellentétet a különböző szakemberek között, akik nagyjából ugyanazt mondják: ezt úgy lehet megcsinálni, hogy egy-egy mondatot kell kiragadni egy mondjuk másfél órás interjúból.
Másfél óra alatt ugyanis minden virológus fog mondani olyat, ami „rossz”, illetve olyat, ami „jó” a pandémia kapcsán. Így lett például Drostenből „Dr Doom”, mert a média arra állt rá, hogy kiszedje a mondandójából a negatív tartalmakat.
Így Nyugat-Európában a vélemények polarizációja figyelhető meg, míg itthon erős jelenléte valójában csak a dilettánsoknak és az információval feháborító módon fukarkodó kormánynak van.
Magyarországon például nyájimmunitás fogalmát mindenki által elérhető platformon sosem fejtette ki nekünk soha egy magyar virológus sem. Holott az még egyszerűbb, mint a vakcinák hatásmechanizmusa, amelyről döbbenetes módon sem a kormány, sem a neki dolgozó egészségügyi szakemberek nem adtak információt közszolgálati csatornákon.
Tévéfellépések voltak, viszont tudományos tartalmak, melyek a specifikusra mutattak volna rá, nem jelentek meg sehol, legfeljebb amikor újságírók a külföldi sajtóban utánanéztek.
Nyilván napról napra jelennek meg új tanulmányok, ezeket értelmezni kell valakinek érti ezeket és tovább tudja adni leegyszerűsítve: ez a virológusok feladata lenne.
Az információszükséglet hatalmas, a figyelem pedig hatalmas forrás; ugyanakkor a kutatóknak nem kifejezetten áll érdekében az, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek. Szakmai szempontból ugyanis nem a médiamegjelenések számítanak, hanem a folyóiratokban publikált cikkek.
Így a valódi tudósok hallgatnak, akinek pedig a köz figyelme értékes valamilyen szempontból, az rákapaszkodik a koronavírusra és annak segítségével építi magát, illetve bizonyos esetekben más érdekeket szolgál ki saját ismertségével.
Ez persze valamennyire magasabb szinteken is megjelenik: Németországban például egyértelműen kizárta a mainstream média az olyan szereplőket, akiknek ugyan van tudományos hozzáértése, de zavaró mértékben eltérően interpretálják az elérhető adatokat, mint a kormány tanácsadói. Ezek a figurák azonban a közösségi médiában azért erősen jelen vannak és befolyásolják a közvéleményt is az „ellenpozícióikkal”; ilyen például Wolfgang Wodarg, akit emeritus státuszából adódóan könnyebb háttérbe szorítani a médiában.
Mivel a tudományos tartalom bonyolult, a diskurzust folytató személyek pozíciókat reprezentálnak.
A személy a tudományos pozícióval való azonosítása, illetve a pozíció tudományos tartalommal való azonosítása viszont hamis.
A tudomány általában nem pozíciókkal dolgozik, csak nagyon kevés interpretációs lehetőség van a keretei között: a tények előbb-utóbb mindenkit ugyanabba az irányba kényszerítenek. „A tudománynak jéghideg kezecskéje van, nem lehet csak úgy megfogni és valahova elhúzni, mert akkor elhúzza a kezecskéjét” -fogalmazzák meg a németek.
A komplex tényállások feldolgozása és érthetően tálalása viszont az újságírók feladata, akiknek hirtelen rá kellett állnia egy más gondolkodásmódra, vagy rá kellett volna. Magyarországon viszont mintha szerepcsere történt volna: a tudósok címszavakban beszélnek, az újságírók pedig jobb híján ezekből vonnak le következtetéseket.
Egy vírus, egy járvány és háromféle módon működő vakcinák felfogása semmiképpen haladja meg az átlegpolgár értelmi szintjét. Ha Magyarországon vagy a kormány, vagy a releváns orvosi területek, vagy a tudományos újságírás magára vállalta volna a feladatot, akkor nem tájékozatlanul kommentelne a fél ország az újabb és újabb vakcinákat érintő cikkek alatt.
Csakhogy a kormánynak esze ágában nincs tájékoztatni a lakosságot, a szakembereknek nem áll érdekében nyilvánosság elé állni, az újságok pedig nem tartanak fenn külön tudományos rovatokat, ahol adott tudományterületen végzett szakemberek írnak, mert erre itthon nincsen pénz.
