Dömötör Csaba szerint ha egy vakcinát engedélyez a hatóság, akkor semmi sem szól ellene (+videó)

Mindezt a német egészségügyi miniszter egy interjújából következtette ki.

Semmi sem szól az orosz és kínai vakcinák ellen, ha azokat a hatóságok engedélyezik — mondta Dömötör Csaba Facebook-videójában hétfőn.

Az államtitkár a német egészségügyi miniszterre hivatkozva mondta ezt, aki úgy fogalmazott nemrég egy interjúban:

mindegy, honnan jön az oltóanyag, ha az biztonságos és hatásos.

Ebből az interjúból Dömötör azt a következtetést vonta le, hogy egyre több uniós tagállamban tájékozódnak más lehetséges beszerzések irányába, mivel a központi brüsszeli beszerzés lassú és akadozik.

A magyar beszerzésekről elmondta, hogy nyugati vakcinából 20 millió darabot rendeltünk, kínaiból ötmilliót (ez 2,5 millió ember beoltására elég), ami négy hónap alatt érkezik majd meg.

Orosz vakcinából kétmilliót rendelt a magyar kormány.

Hozzátette, hogy Magyarországon már ötféle vakcinatípusra adtak ki hatósági engedélyt, tehát ahogy érkeznek a szállítmányok, úgy mehetnek az oltások is folyamatosan.

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek