DK: Elképesztő pénz érkezik az EU-ból Magyarországra a következő években, Orbánék már az ellopását tervezik

7200 milliárd forint.

Hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott Varju László, a Költségvetési Bizottság elnöke és Rónai Sándor a DK EP-képviselője, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának tagja.

Varju ismertette: nemrégiben ért véget a Költségvetési Bizottság ülése, amelyen rendkívül súlyos kérdéseket boncolgattak.

“Az, hogy az ég kék, a fű zöld, a Fidesz meg lop már alaptételnek számít ebben az országban. Ezért nekünk kell résen lennünk, nekünk kell ott állni a közös kassza felett és nézni, hogy melyik fideszesnek milyen mélyen van a keze a bödönben”

– mondta Varju.

Felhívta a figyelmet, hogy az elkövetkező években mintegy

7200 milliárd forint

érkezik az Uniótól kohéziós forrásból, 5760 milliárd forint a helyreállítási alapból, és 3960 milliárd forint pedig az agrárpolitika támogatására.

“Ez elképesztően, felfoghatatlanul sok pénz, és pontosan tudjuk, hogy Orbánéknak már meglódult a fantáziája, és beindult a kreatív tervezés, hogy hogyan, milyen címszóval lehet ezt ellopni, melyik havernek lehet odamutyizni”

közölte a DK-s politikus, aki bejelentette azt is: pártja nem fogja hagyni, hogy lenyúlják a sokezer milliárdos támogatást, a közpénzt, a magyarok pénzét.

Varju szerint miközben a pánikkormány mindent a koronavírus-járványra fog,

„pontosan tudni, hogy ha nem merítik ki az ország készleteit tíz éve tartó harácsolással, akkor most nagyon nem így állnánk, és ha nem lopták volna el pofátlanul a Gazdaságvédelmi Alapot, akkor most lenne miből megvédeni a gazdaságot.”

Rónai Sándor arról beszélt, hogy az Európai Bizottság elvárja a magyar kormánytól, hogy folytassanak társadalmi párbeszédet azokról az uniós forrásokról, amelyeket a válság helyreállítására kapja az ország.

“Orbánéknak egy fikarcnyi kétsége se legyen arról, hogy az Unióban ismerik őket, mint a rosszpénzt, és a magyar kormányon tartják a szemüket.

Összesen 16920 milliárd forintot kap Magyarország, az Európai Bizottságban nem a haverok meg a strómanok ülnek, őket nem lehet megvenni, vagy megvesztegetni.

Én magam is mindent meg fogok tenni azért, hogy ennek a sokezer milliárd forintnak a sorsát kövessem” – mondta az EP-képviselő.

A DK ezért elvárja, hogy a kormány tegye egyértelművé, kiket akarnak segíteni és hozzák nyilvánosságra azt is, milyen szervezetekkel, önkormányzatokkal folytattak egyeztetést – közölte a politikus.

(dkp.hu nyomán)
.

Valódi Hírek