Nemzetgazdasági szempontból kiemelt lett a Magyar Cirkuszművészeti Központ felépülése

Ha jól belegondolunk, ez tulajdonképpen tökéletesen érthető lépés.

A Nyugati pályaudvar mögött épülő Magyar Cirkuszművészeti Központ nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás lett, derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából.

Egy másik kormányhatározatban döntés született a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ fenntartásában működő Baross Imre Artistaképzú Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola felépítéséről is, amelyet szintén ezen a területen alakítanak ki.

A beruházással összefüggésben nincs helye településképi véleményezési eljárásnak (tehát azt és úgy építenek oda, amit és ahogy akarnak).

Építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni (azaz nem írnak ki pályázatot az épület tervezésére), és örökségvédelmi hatástanulmányt sem kell készíteni.

 

Valódi Hírek