Lázár János szerint a hódmezővásárhelyiek megfogták az Isten lábát az évszázad üzletével

Ilyen az, ha jó helyre ikszelnek a helyiek.

Lázár János, a hódmezővásárhelyi választókörzet kormánypárti képviselője telefonos interjút adott a helyi Rádió 7 Közös nevező című műsorának. A korábbi kancelláriaminiszter ennek során a Szeged és Hódmezővásárhely közti tram-train beruházásról beszélt.

Lázár az interjú elején elmondta, hogy

a hódmezővásárhelyi polgárok “megfogták az Isten lábát” azzal, hogy elkészült a Hódmezővásárhely és Szeged között villamos- és vasúti vágányokat használó tram-train. A képviselő a projektet az “évszázad üzletének” nevezte.

A korábbi miniszter elmondta, hogy az utasok csak néhány hónap múlva vehetik birtokba a járműveket, ugyanis előbb be az új szerelvényeket teljes körű teszteken kell bizonyítani a hibátlan működést. Lázár szerint ősztől körülbelül 200 utas utazhat majd szerelvényenként a vonalon.

A képviselő elmondta, hogy a szerelvény “vandálbiztos” lesz, és nemcsak szó szerint, hanem képletesen is. Szerinte ugyanis a szerelvények berendezéseiben a kártevő vandálok nem tudnak kárt tenni, emellett

a “politikai vandálok” nem tudják majd tönkretenni a beruházást.

Lázár szerint Hódmezővásárhelyt jelenleg olyan “politikai vandálok” vezetik, akik kárt tesznek a településben, pusztítanak és rombolnak. Ennek ellenére biztos benne, hogy a tram-traint még a várost vezető politikai közösség sem tudja majd tönkretenni.

(Index nyomán)