Kijött a rendelet: Mostantól bármennyi pénzt félretehet a kormány „járvány elleni védekezésre”

Az pedig részükről véleményes, hogy mi számít annak.

A Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékának kiadásai „külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhetnek az előirányzattól” — ezt mondja ki egy pénteken este megjelent kormányrendelet, vette észre a HVG.

Az előirányzat túllépéséhez eddig Varga Mihály engedélye kellett, a keret pedig 25 milliárd forint volt. Ezen változtattak most azzal a felhatalmazással élve, hogy

a veszélyhelyzetben hozott rendelet eltérhet a törvénytől.

A másik rendelet arról rendelkezik, hogy ha egy településnek akadályoztatás, lemondás vagy a tisztség betöltetlensége miatt nincs se polgármestere, se alpolgármestere, akkor a képviselőtestület ülésének összehívására és vezetésére kijelölt önkormányzati képviselő, ha pedig ilyen nincs vagy nem vállalja,

a fővárosi vagy megyei kormányhivatal által kijelölt önkormányzati képviselő kerül a település élére.

(kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)

Valódi Hírek