Kimondta a Kúria: Közszereplőnek számít Mészáros Lőrinc

Váratlan fordulat!

Pert nyert a Válasz Online Mészáros Lőrinc ellen.

A személyiségi jogi ügy kezdeményezője maga a milliárdos vállalkozó, korábbi felcsúti polgármester volt, aki sérelmezte, hogy a nevét belekeverték egy olyan ügybe, amelyben cégtulajdonosként érintett volt.

Mészáros szerint ugyanis ő nem közszereplő, hiszen gazdasági szereplőként már nem a közélet része. A Kúria ítéletében azonban kimondta:

igenis közszereplőnek tekinthető a gazdasági életben betöltött szerepe miatt.

Az oligarcha által sérelmezett cikk címe: „Ránk küldték Mészáros Lőrinc embereit: viszik a Heti Válasz-hagyatékot”. 2018-ban Mészáros Lőrinc segedelmével záratták be a konzervatív, azonban kormánytól független hetilapot, Vörös József ügyvéd segítségével pedig elvitték az újság hagyatékát.

A perben először a Fővárosi Ítélőtábla döntött: elutasították Mészáros keresetét. Ezután a mindenhez IS értő gazdasági tudor fellebbezett, így a Kúriához került az ügy.

A Kúria a vállalkozó várakozásaival ellentétben helybenhagyta az ítéletet.

Mészáros Lőrinc ugyanis közszereplő, még akkor is, ha ő nem gondolja annak magát.

(24.hu/Válasz)

(kiemelt kép: Infostart/Komka Péter)

Valódi Hírek