Bíróságra megy a DK, mert a kormány titkolja, hányan haltak meg tüdőgyulladásban tavaly

Zajlik a pánikkormány titkolózása.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: jól ismert jelenség, hogy a kormány hivatalosan közölt, koronavírussal kapcsolatos halálozási adatai hónapok óta nincsenek összhangban a KSH vonatkozó halálozási adataival.

Mára úgy halt meg 3 ezerrel több magyar ember az előző évek átlagaihoz képest, hogy nem szerepelnek a koronavírusban elhunytak között. Szinte mindenki hallott már az ismerősi körében olyan történetet, hogy valaki úgy halt meg minden bizonnyal koronavírusban, hogy soha senki nem végzett rajta koronavírus-tesztet, ezért a halál hivatalos okaként tüdőgyulladást, tehát a COVID legjellemzőbb szövődményét adták meg” – mondta Varga Zoltán.

Elmondta, hogy megtudják, a pánikkormány titkolózása és hazudozása közepette hány embert hagytak így ki a hivatalos statisztikákból, közérdekű adatigényléssel fordultak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz.

“Azt akartuk megtudni, hogy tavaly március 1. és november 15. között hányan haltak meg halálnemek szerinti bontásban, hátha esetleg egy megugró tüdőgyulladásos halálozás bizonyítja a kormányzati titkolózást és a hivatalos adatok meghamisítását. Mondanom sem kell, egyetlen sort vagy oszlopot sem kaptunk a fent említett hivataltól” – foglalta össze a frakciószóvivő.

Varga Zoltán úgy fogalmazott, a DK szerint beszédes, hogy a kormány már azt is titkolja, hányan haltak meg a járvány alatt tüdőgyulladásban, mert a végén még kiderülne, hogy valójában a mostani, önmagában is lesújtó hivatalos halálozásnál is rosszabb a helyzet.

“A DK bíróságra megy és pert indít ezekért az adatokért, mert igenis be fogjuk bizonyítani, ha a kormány a halálozási adatokban is hazudik.

Minden elhunytnak és családjának jár annyi tisztesség, hogy kiderüljön, ha koronavírusban halt meg az illető. Elég volt a pánikkormány titkolózásából, a hazudozásából és az adathamisításból, tudni akarjuk az igazat!” – tette hozzá Varga.

A frakciószóvivő leszögezte: azzal sem lehetnének elégedettek, ha kiderülne, hogy minden egyes koronavírusban elhunyt szerepel a statisztikákban.

A hivatalos adatok önmagukban is lesújtóak, a magyar halálozás lakosságarányosan már régen lehagyta a svédekét és nagyjűból ott tart, mint az Egyesült Államokban, ahol köztudottan nagy a baj. Az ugyanakkor beszédes, hogy még mindezek mellett sem akarják elárulni, hányan haltak meg például tüdőgyulladásban” – mondta Varga, hozzátéve,

az már csak hab a tortán, hogy arra hivatkozva tagadták meg a választ, hogy az igénylésünkben szereplő “halálnem” szót nem tudják értelmezni.

Két lehetőség van: vagy csak analfabéták dolgoznak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél, akik nem tudták, hogy a halálozás okára vagy röviden halálokra gondolunk a halálnemmel, vagy egy teljesen tudatos, felülről irányított, kormányzati titkolózást látunk működésben” – jelentette ki a frakciószóvivő.

(dk.hu)

Valódi Hírek