Amerika történetének legdurvább adatlopását követte el, Trump megkegyelmezett neki

A keresztényi irgalmasság jegyében.

Anthony Levandowskit, a Google egykori mérnökét 2020 nyarán másfél év börtönre ítélték. Ennek oka, hogy

üzleti titkokat mentett le a saját számítógépére a cégtől való távozása után, és ezeket fel is használta a későbbi munkái során.

Levandowski a Google önvezető autójának, a Waymónak a fejlesztésén dolgozott 2016 januárjáig. Távozásakor körülbelül 14 ezer üzleti titoknak minősülő fájlt mentett le saját számítógépére, ezzel

180 millió dolláros kárt okozva a cégnek.

A férfi távozása után az Uberhez került, ahol szintén önvezető autó fejlesztésén dolgozott. Amikor kiderült, hogy adatlopással gyanúsították, az Uber elbocsátotta őt.

2020 augusztusában született ítélet, amelyben másfél évnyi börtönre ítélték. Az ügyben eljáró bíró szerint ez volt a „legnagyobb üzleti titok megsértésével kapcsolatos bűncselekmény„, amellyel valaha találkozott.

A férfi azonban január 19-én megkönnyebbülhetett.

Donald Trump ugyanis utolsó teljes elnöki napján megkegyelmezett neki,

így Levandowski mentesült a büntetés alól. A felmentés indoklásaként a bíró véleménye szerepel, amely szerint a férfi ragyogó elme, akire a hazának szüksége van.

Ez, a Donald Trump által használt szófordulatokban dúskáló leírás azonban meglehetősen ellentmond a bírósági ítéletnek. Levandowski felmentése mellett egyébként 13-an kardoskodtak, köztük Trump 2016-os kampányának egyik pénzügyi donora és szellemi támogatója is.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek