Botrány: Lehallgatóeszközöket találtak Kétpón, Boldog István korábbi irodájában

De vajon hogy kerültek oda?

Poloskákat, azaz lehallgatókészülékeket talált a polgármesteri hivatal helyiségeiben Virágné Lukács Gabriella, Kétpó jelenlegi polgármestere, aki erről az RTL Házon kívül című műsorának keddi adásában beszélt.

A településen korábban Boldog István volt a polgármester, aki jelenleg a körzet országgyűlési képviselője.

Kétpón 2019 decemberében szerelhették fel a poloskákat, amikor a hivatalba még bejártak a korábbi munkatársak is.

A riportban beszéltek több helyi lakóval is, akik szerint Boldog a mai napig úgy próbálja beállítani magát, mintha ő lenne az úr a településen és a környéken. Kengyel polgármestere, Nagy Szilárd — aki a Boldog István és társai ellen zajló büntetőügy koronatanúja — szerint azok, akik nem szeretik Boldogot, régi beosztásából fakadóan csak „bolond bakternek” nevezik.

A riportban megjelenik a kétpói polgármesteri hivatal közepén létrehozott mesterséges halastó is, ami felé Boldogék még egy hidat is ácsoltattak, tetején az alaptörvénynek odakészített asztallal. Az viszont rejtély, hogy a látványos halastó mennyibe kerülhetett az adófizetők pénzéből.

Megírtuk, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es számú választókerület fideszes képviselője és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség.

A fideszes politikusra a legutóbbi információk szerint 6.666.666 forint összegben vagyonelkobzást, hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, ötmillió forint összegű pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek