Mérhetetlenül cinikusan reagált az SZFE új vezetősége arra, hogy a hallgatók megalapították a Freeszfe Egyesületet (+videó)

Mondhatnánk, hogy tanítani kéne ezt a stílust, de nem kéne.

Mi is megírtuk, hogy kedden elkezdték törölni a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a korábban érvényesen megszerzett érdemjegyeit és gyakorlati eredményeit is a Neptunból, így nulla kredittel zárják majd a félévet.

Ezzel párhuzamosan az SZFE tiltakozó oktatói és diákjai Freeszfe Egyesület néven autonóm alkotóműhelyt alapítottak, amelynek célja „demokratikus keretek közé átmenteni a 155 éves szellemiséget”.

„Az egyetem autonómiájának felszámolása, valamint az illegitim fenntartó és vezetőség jogszerűtlen lépései elleni eljárások továbbra is zajlanak, ám a jelen pillanatban fennálló körülmények teljes mértékben megfosztják a közösséget önrendelkezésétől. Az intézmény érdemi és a korábbihoz hasonló színvonalú szellemi és művészeti tevékenység végzésére való alkalmassága így kérdésessé vált.” – áll az egyesület közleményében.

Az RTL Híradó kedd este közölt riportot a történtekről, a Freeszfe Egyesülethez az új vezetőségnek annyi hozzáfűznivalója volt:

„Minden önképzőkörnek sok sikert kívánunk.”

A videót itt tudod megnézni:

(kiemelt kép: Magyar Hírlap)

Valódi Hírek