Tájékoztató kampányba kezdenek a DK-s polgármesterek Orbán fosztogatásáról (+videó)

Mindenkinek elmondják, hogy a budapesti emberek lettek a kormány ellenségei.

Tájékoztató kampányba kezdenek Budapest DK-s polgármesterei arról, az Orbán-kormány elvonta a budapesti önkormányzatoktól az iparűzési adó felét, a gépjárműadót, megszüntette a parkolási bevételeket, megemelte a szolidaritási adót és leállította az egészségügyi projekteket – jelentette be a DK a vasárnap reggeli sajtótájékoztatóján.

Dr. László Imre, a 11. kerület polgármestere, elmondta, a helyi újság minden számában be fogják mutatni azt, hogy mit vesz el a kormány az újbudaiaktól.

“Tőlünk 10 milliárd forintot, az éves költségvetésünk egyharmadát vonják el. El fogjuk mondani az embereknek, hogy minden harmadik forintot elvonták a kerülettől. Mintha be akarnának zárni minden harmadik óvodát, bölcsődét vagy idősotthont”

– mondta dr. László.

Németh Angéla, a 15. kerület polgármestere elmondta, nem érik be annyival, hogy külön számot szentelnek a kormány megszorításainak a helyi újságban.

“El fogjuk mondani a kerületi lapban, de el fogjuk mondani plakátokon és szórólapokon is, hogy mennyit vesz el tőlünk a kormány, és mi mindent veszélyeztet ezzel. Lehet a 15. kerületiek ellen harcolni, megszorításokkal sújtani, csak akkor ennek következményei lesznek. Tenni fogunk róla, hogy ne legyen a kerületben olyan ember, aki ne tudná, a Fidesz ellene harcol és nem a járvány ellen” – jelentette ki Németh.

Niedermüller Péter, a 7. kerület polgármestere arról beszélt, a kormány “ostoba és értelmetlen” intézkedései Erzsébetvárosban is több milliárdos kárt okoznak az ott élő embereknek.

A rengeteg elvont pénzről Niedermüller szerint az újságban, online fórumokon és szórólapokon is beszámolnak majd az erzsébetvárosiaknak.

Kiss László, a 3. kerület polgármestere elmondta, hogy a kormány december 31.-én egy egyedi döntéssel “szétverte” az önkormányzat szakrendelő felújítási programját, így Óbuda-Békásmegyernek e tekintetben sem jut kormányzati támogatás.

Ezért a helyi újságban, plakátokon, buszmegállókban és online is tájékoztatni fogják az embereket arról, hogy “a 3. kerületben is ők lettek a kormány ellensége”.

A DK teljes sajtótájékoztatóját itt tudod visszanézni: