Trump nem hajlandó kifizetni az ügyvédjét, aki nem tudta bizonyítani, hogy ő nyerte az elnökválasztást

Nocsak!

Az elnökválasztás után öt nappal, 2020. november 8-án derült ki, hogy Donald Trump vereséget szenvedett Joe Bidennel szemben. Trump és hűséges ügyvédje, New York korábbi polgármestere, Rudy Giuliani azóta mindent megtettek azért, hogy bizonyítsák: a demokraták és Joe Biden csak azért nyerhettek, mert elcsalták a választást.

Most azonban már Trump is kezdi belátni, hogy az eredményt nem lehet megmásítani — főleg hiteles bizonyítékok nélkül. A leköszönő elnök ezért úgy döntött, hogy

nem fizeti ki Giulianit a segítségéért, ugyanis nem értek célt a próbálkozásaikkal.

Ez azért furcsa, mert Trump ügyvédje hónapokon keresztül beadványok tucatjaival bombázta a szövetségi és az állami törvényszékeket, amellyel bizonyítani kívánta az újraválasztását elbukó elnök állításait.

A Guardian szerint az utóbbi napokban

Trump és Giuliani között komolyan megromlott a kapcsolat, különösen azután, hogy az elnök arra kérte hivatalnokait, hogy ne fizessék ki az ügyvéd jogos jussát.

Egyébként nem kis summáról lenne szó: Trump eredetileg húszezer dolláros, azaz hatmilló forintos napidíjban egyezett meg Giulianival. Az elnök viszont most arra kérte fehér házi munkatársait, hogy ne fogadják az ügyvéd telefonhívásait.

Az elnökhöz közelállók szerint Trump elszigetelődéséhez nagy köze van a Giulianival való konfliktusnak. Ez azért is érdekes, mert az ügyvéd még a Capitolium ostroma után is támogatta az elnököt. Sőt, egyesek szerint egyik legnagyobb bizalmasaként nagy szerepet játszott abban, hogy az elnök szimpatizánsai menjenek párbajra a Capitolium ostroma előtt.

Az ügyvéd viszont azt állítja, hogy nem gondolt tényleges bajvívásra. “{H}a megnézi, láthatja, hogy az egész akkor került szóba, amikor arra buzdítottam, hogy engedjék, hogy megvizsgáljuk a gépeket. És

ezután mondtam, hogy amennyiben nekik van igazuk, a párbaj eredménye az lesz, hogy megszégyenülünk, ha pedig nekünk, akkor börtönbe kerülnek”

állítja Giuliani.

(Telex nyomán)